3p

A demokrata párti politikus ellen vádat emeltek, külföldi támogatást fogadhatott el, sőt ösztönözte is azt.

Külföldről származó megvesztegetés miatt emeltek vádat Eric Adams, New York polgármestere ellen csütörtökön, ami hivatalban lévő polgármesterrel még nem történt meg a nagyváros történetében.

A szövetségi ügyészség által nyilvánosságra hozott vádirat 5 pontban foglalja össze a polgármester által elkövetett törvénysértéseket. Többi között megállapítja, hogy a demokrata párti politikus 2014 óta fogadott el juttatásokat, a többi között nagy értékű utazásokat török üzletemberektől, ingyenes vagy kedvezményes repülőjegyeket, szállást és ellátást, amikor Brooklyn városrész vezetője volt.

A vád szerint nemcsak elfogadta a tiltott előnyt, de ösztönözte is. A megvesztegetés révén utazott Törökország mellett Franciaországba, Indiába, Sri Lankára, Kínába és Magyarországra.

A vádhatóság úgy látja, hogy Eric Adams 2018-től, de főleg 2021 után a polgármesteri választási kampányának céljaira szintén külföldi támogatásokhoz jutott, amelyeket nem csak elfogadott, de kért is. A polgármester ellenszolgáltatásként kedvező elbírálást ígért külföldi személyeknek, így egy meg nem nevezett török diplomatának. Az ügyészség szerint az ellenszolgáltatás többi között a török főkonzulátus épületének felgyorsított tűzbiztonsági felülvizsgálata formájában történt meg.

Politikai indíttatás?

Eric Adams ügyvédje helyi idő szerint csütörtökön délután tagadta, hogy ügyfele törvénysértést követett volna el és a vádemelés tényét politikai indíttatásúnak nevezte. Úgy vélte, hogy a vádat az váltotta ki a szövetségi ügyész részéről, hogy a polgármester szövetségi forrásokra tartott igényt a városba érkezett nagyszámú illegális bevándorló ellátására, és kritikát fogalmazott meg a washingtoni kormányzattal szemben a migránsok nagy száma miatt

A jogi képviselő, Eric Adams jelenlétében, újságírók előtt azt is elmondta, hogy minél előbb szeretnének bíróság elé állni az ügy tisztázása érdekében.

Eris Adams közölte, hogy a bűnvádi eljárás megindulása ellenére nem szándékozik lemondani hivataláról.

A vádemelést megelőzően, szeptemberben a polgármester hivatalának több magas rangú tisztségviselője lemondott, többek mellett New York város rendőrparancsnoka, akit Eric Adams belső köréhez tartozóként emlegettek. A szövetségi hatóságok szeptember elején házkutatást tartottak a polgármester két tanácsadójának otthonában.

A demokrata párti politikus városvezetői munkáját megelőzően New York város rendőrségén dolgozott 22 éven keresztül, ahonnan kapitányként szerelt le. 2021-ben választották a több mint 8 milliós nagyváros polgármesterévé, a tisztséget 2022 januárja óta tölti be.

(MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG