2p

Nem engednek a nyomásnak, de háborút sem akarnak. Ki pislog először?

Teherán nem enged a külső nyomásnak, azonban nem akar háborút sem – jelentette ki az iráni elnök az 1979-es iráni iszlám forradalom 46. évfordulója alkalmából elmondott, az iráni televízió által élőben közvetített beszédében, és Izraelt vádolta azzal, hogy – az Egyesült Államok támogatásával – destabilizálja a közel-keleti térséget.

Maszúd Peszeskján egyúttal megkérdőjelezte az Egyesült Államok őszinteségét a Teheránnal folytatandó megbeszélések ügyében, rámutatva arra, hogy Washington mindeközben továbbra is ragaszkodik szankciós politikájához.

„Trump azt mondja, tárgyalni akar velünk, ugyanakkor aláír minden olyan fondorlatot, amellyel térdre akarja kényszeríteni forradalmunkat”

- jelentette ki az államfő, az amerikai elnök által aláírt újabb szankciós intézkedésre célozva.

Maszúd Peszeskján iráni elnök a Kremlben, 2025. január 17-én
Maszúd Peszeskján iráni elnök a Kremlben, 2025. január 17-én
Fotó: MTI/AP/Kreml pool/Vjacseszlav Prokofjev

Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten újabb, az iráni olajszektort célzó szankciót jelentett be. Az intézkedés olyan nemzetközi hálózatokat érint, amelyeket a tárca szerint több millió hordó iráni olaj Kínába szállítását teszik lehetővé.

Ugyancsak a múlt héten Donald Trump amerikai elnök új, „hiteles” atomalkut sürgetett Iránnal, és leszögezte: a síita állam sosem tehet szert atomfegyverre.

Az évforduló alkalmából Teheránba látogatott Halil al-Hajja, a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai parancsnoka, aki kijelentette:

Trump Gázai övezettel kapcsolatos tervei kudarcra vannak ítélve, „ahogy korábban már hasonló tervek is megbuktak”.

Vasárnap Trump megismételte, hogy továbbra is elkötelezett az övezet átvétele mellett, hozzátéve, hogy a terület újjáépítésében „más közel-keleti országok is részt vehetnek”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG