2p

Szíria szombaton közölte, hogy az ország damaszkuszi repülőtere a jövő héttől újraindítja a nemzetközi járatokat, miután azt Bassár el-Aszad elnök múlt havi elmenekülése után lezárták a polgári forgalom elől.

„Bejelentjük, hogy keddtől megkezdjük a damaszkuszi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló nemzetközi járatok fogadását” — közölte a SANA állami hírügynökség a Polgári Repülési és Légi Közlekedési Hatóság vezetőjét Ashad al-Szalibit idézve, amiről a France24 számolt be.

„Megnyugtatjuk az arab és nemzetközi légitársaságokat, hogy partnereink segítségével megkezdtük az aleppói és damaszkuszi repülőtér rehabilitációját, hogy a világ minden tájáról fogadhassák a járatokat” — húzta alá.

A damaszkuszi repülőtérre jobb napok várnak
A damaszkuszi repülőtérre jobb napok várnak
Fotó: X/@Abdynoor

Nemzetközi segélyszállító repülőgépek és külföldi diplomáciai delegációk már leszálltak Szíriában. A belföldi járatok is újraindultak.

Katar több mint egy évtized után lép

Csütörtökön a Qatar Airways bejelentette, hogy közel 13 év után újraindítja a járatokat a szíriai fővárosba, kedden heti három járattal.

Egy katari tisztviselő a múlt hónapban azt mondta az AFP-nek, hogy Doha segítséget ajánlott fel az új szíriai hatóságoknak a damaszkuszi repülőtér működésének újraindításában.

Az AFP újságírói szerint december 18-án már felszállt az első járat a damaszkuszi repülőtérről az ország északi részén fekvő Aleppóba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG