5p

Szíriában egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy az új iszlamista vezetésű hatóságok úgy döntöttek az iskolai tanterv megváltoztatásáról, hogy a társadalom tagjait meg sem kérdezték.

Szíriában az átmeneti kormány oktatási minisztériumának Facebook-oldala minden korosztályt érintő új tantervet tett közzé. Egyes kritikusok szerint azért megdöbbentőek a feltüntetett tantervi módosítások, mert azok iszlamista irányzatot visznek a tanításba – írja a CNN.

A közösségi oldalon nyilvánossá tett változtatások között szerepel, hogy a „jó útja” kifejezés helyett már az „iszlámi útra” található, illetve az „azok, akik el vannak kárhozva és eltévedtek” kifejezést a „zsidók és keresztények”-re változtatták  – amely az iszlám szent könyvében, a Koránban található egyik vers ultrakonzervatív értelmezése.

A tantárgyakból elvetettek minden utalást, ami az Aszad-korszakra vonatkozik, például „a nemzet védelmében” kifejezést az „Allah védelmében” kifejezés váltotta fel. A módosítások a „mártír” szót is újradefiniálják: valaki, aki meghalt a hazájáért, az immár „feláldozta magát Istenért”. És néhány fejezetet teljesen eltávolítottak a tantervből.

Sokan nem értik a tantervi változtatásokat
Sokan nem értik a tantervi változtatásokat
Fotó: Depositphotos

Nazir al-Kadri oktatási miniszter semmiségnek nevezte az oktatási tanterv megváltoztatását, mondván, az lényegében változatlan, és az is marad mindaddig, amíg nem hoznak létre szakbizottságokat annak felülvizsgálatára és megvitatására.

Pedig az egyik fontos változtatás például az evolúció és az ősrobbanás elméletének kihagyása a természettudományok oktatásából.

De Szíriában most már elvetik az iszlám előtti istenimádatra való hivatkozásokat, valamint a régi történelmi szobrok tiszteletét is. A nagy szíriai hősnő, Zenobia királynő jelentőségét is lenézik ma már, aki egykor a római korban uralkodott Palmürában.

Az Aszad-korszak szinte úgy, ahogy volt, kikerült a tantervből, még az arab nyelvtanfolyamokon sem lehet idézni Bassár el-Aszadot és az apját, Hafezt ünneplő verseket. Míg ezeket, a volt elnök rezsimjét elhagyó változtatásokat szívesen fogadták az internetes kommentelők, a vallási fejezet módosításai felháborodást váltottak ki a közösségi médiában.

„A jelenlegi egy átmeneti kormány, amelynek nincs joga ezeket a tanterveket módosítani” – kommentálta az egyik felhasználó a minisztérium Facebook-bejegyzését. „A tanterveket az új alkotmánynak megfelelően kell majd módosítani” – véli a kommentelő.

Egyelőre nem világos, hogy a módosításokat már bevezették-e, de minden 6 és 18 év közötti diákra vonatkoznának.

Al-Kadri a közleményében azt írta, hogy az általa kiadott egyetlen utasítása a megszűnt Aszad-rezsim dicsőítésének minősülő tartalmak eltávolítására vonatkozott, valamint a megbukott rendszer jelképe helyett a szíriai forradalmi zászló minden tankönyvbe való belehelyezésére. A miniszter hozzátette, hogy az iszlám oktatási tanterv „pontatlanságait” is kijavították, például egyes Korán-versek félreértelmezését.

A változásokat csupán néhány szíriai üdvözölte.

A lépés ugyanis megkongatta a vészharangot az újjáéledő civil társadalmi aktivisták körében, akik közül sokan évek óta először tértek vissza Szíriába. Ők attól tartanak, a tantervi változtatások annak a jelei, hogy az ő hangjukra nem biztos, hogy hallgatnak azok, akik az ország új vezetését jelentik.

Az aktivisták már az új tanév december 30-i kezdete előtt tiltakozásra szólítottak fel. Világossá akarják tenni, hogy ellenzik az átmeneti kormány minden olyan lépését, amely a szíriai társadalom összes rétegének megkérdezése nélkül változtatásokat hoz az oktatási rendszerben – vagy bármely más állami intézményben.

Az új hatóságok egyébként sokat tettek azért, hogy Nemzeti Párbeszéd Konferenciát tartsanak. A tisztviselők számos közösséggel tartottak találkozókat – a keresztényektől a kurdokig, a művészektől az értelmiségiekig. Az üzenet az volt, hogy egy új Szíriát akarnak létrehozni a társadalom minden rétegének bevonásával, hogy mindenkinek legyen beleszólása az ország jövőjébe.

Az aktivisták azonban úgy vélik, hogy az iskolai tanterv egyoldalú változtatásai aláássák az ilyen ígéreteket, és a kezdetektől fogva ki akarnak állni a szabadság és a befogadás azon értékei mellett, amelyeket Bassár el-Aszad eltávolítása most lehetővé tett.

Al -Kadri egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az iszlám és a keresztény vallást továbbra is tantárgyként fogják tanítani az iskolában, és az általános iskolákban továbbra is vegyesen lesznek fiúk és lányok. A középfokú oktatás nagyrészt szegregált marad, akárcsak az Aszad-korszakban.

A Hayat Tahrir Al-Sham (HTS) lázadók vezette kabinet ideiglenes kormányként működik mindaddig, amíg az országban nem tartják meg a választásokat, amelyek megszervezése – ahogy azt a szervezet de facto vezetője, Al-Sharaa korábban előrejelezte – akár négy évig is eltarthat. De továbbra sem világos, hogyan adja át a hatalmat az ideiglenes kormány, miután korábban azt mondták, csak 2025 márciusáig marad hivatalban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG