1p

A kínai gazdaságban március óta nem történt hasonló.

Kínában a decemberi éves infláció 0,1 százalékra, március óta a legalacsonyabb szintre lassult a novemberi 0,2 százalékról – áll a kínai statisztikai hivatal csütörtöki közleményében.

Ezzel elégedett lehet Kína
Ezzel elégedett lehet Kína
Fotó: Pixabay

Az élelmiszerárak az előző négy hónap emelkedése után 0,5 százalékkal csökkentek decemberben. Novemberben 1 százalékos emelkedést regisztráltak az élelmiszeráraknál. Eközben a nem élelmiszerek árai évi 0,2 százalékkal nőttek decemberben a novemberi stagnálást követően. Az élelmiszerek és az energia nélkül számított maginfláció öt hónapja a legmagasabb szintre, 0,4 százalékra emelkedett a novemberi 0,3 százalékról.

Decemberben a fogyasztói árak stagnáltak novemberrel összevetve, amikor 0,6 százalékos csökkenést mértek. Ugyancsak csütörtökön ismertette a kínai statisztikai hivatal, hogy a termelői árak éves csökkenése 2,3 százalékra lassult decemberben a novemberi 2,5 százalékról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij nem akar beleszólni a magyarok döntésébe
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 07:41
De azért elmondta a véleményét Vance budapesti látogatásáról, illetve arról is, miért baj, hogy az amerikaiak bíznak Putyinban.
Nemzetközi Rögtön összeomlani látszik az iráni tűzszünet
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:56
Libanonban omolhat össze az ingatag béke.
Nemzetközi Zárt ajtók mögött olvasott be Trump a NATO első emberének
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:26
Nem tetszik az amerikai elnöknek, amit a szövetség Iránnal kapcsolatban tett. Vagy inkább nem tett.
Nemzetközi Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 19:33
Az ukrán pénzintézet válaszában több érdekesség is akad. 
Nemzetközi Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 17:52
Csak a választási retorika része volt ez a szóvivő szerint.
Nemzetközi Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 17:11
Az adóhivatal büntetőeljárást folytat.
Nemzetközi Trump új vámokat vezet be
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:48
Ezeket az országokat célozza majd.
Nemzetközi Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:44
Egyelőre nem derül ki, mi történt.
Nemzetközi Nem vették jó néven J. D. Vance budapesti beszólásait Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:55
Jelezni fogja az aggodalmait az EU.
Nemzetközi Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:25
Irán feloldja a Hormuzi-szoros blokádját, de nem teljesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG