2p

A hivatalos kommuniké szerint a felek mechanizmusokat hoznak létre az olyan közös tevékenységekre, amelyeknek a célja a védelmi képességek megerősítése és a háború megelőzése.

Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta az oroszországi munkalátogatáson tartózkodó Coj Szon Hi észak-koreai külügyminisztert – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken tárgyalt észak-koreai hivatali kollégájával. A két diplomáciai tárcavezető a moszkvai Jaroszlavszkij pályaudvaron táblát avatott Kim Ir Szen 1949-es szovjetunióbeli látogatása emlékére.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője korábban rámutatott, hogy az észak-koreai diplomácia vezetőjének látogatása „a júniusi phenjani orosz-észak-koreai csúcstalálkozón elért megállapodással összhangban” történik.

Az orosz parlament alsóháza október 24-én ratifikálta az Oroszország és Észak-Korea (KNDK) közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló szerződés törvénytervezetét. A felsőház a tervek szerint szerdán fogja mérlegelni a megállapodás jóváhagyását.

Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes korábban hangsúlyozta, hogy a szerződés tisztán védelmi jellegű, de megjegyezte, hogy a dokumentum a két ország közötti kapcsolatokat „a szövetség szintjére emeli”.

A szerződés negyedik cikke kimondja, hogy amennyiben az egyik fél ellen egy másik állam vagy több ország fegyveres támadást intéz, és háborús állapotba kerül, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki, minden rendelkezésre álló eszközzel, és ezt az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével, valamint Oroszország és a KNDK törvényeivel összhangban fogja megtenni.

A Putyinnál tett látogatása a júniusi phenjani orosz-észak-koreai csúcstalálkozón elért megállapodással volt összhangban
A Putyinnál tett látogatása a júniusi phenjani orosz-észak-koreai csúcstalálkozón elért megállapodással volt összhangban
Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV / SPUTNIK / KREMLIN

A nyolcadik cikk értelmében a felek mechanizmusokat hoznak létre az olyan közös tevékenységekre, amelyeknek a célja a védelmi képességek megerősítése és a háború megelőzése, valamint a regionális és a nemzetközi béke és biztonság biztosítása.

Az orosz és az észak-koreai vezető június 19-én, Phenjanban írta alá a szerződést. A dokumentum az Oroszország és Észak-Korea közötti, 2000. február 9-i barátsági, jószomszédsági és együttműködési alapszerződést hivatott felváltani. Az új megállapodás a ratifikációs okmányok cseréjének időpontjától lép majd hatályba, és határozatlan időre szól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG