2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter figyelmeztette az orosz elnököt, hogy gépét földre kényszerítenék és őt átadnák a hágai Nemzetközi Bíróságnak.

Bulgária azonban hajlandó lenne engedélyezni Putyinnak a légterének használatát, ha a csúcstalálkozót Magyarországon tartják – idézte Georg Georgiev külügyminisztert a sajtó – jelentette a Reuters.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette, hogy Budapesten tervezi találkozóját Putyinnal, hogy megpróbálja elérni az ukrajnai háború lezárását.

A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, azzal vádolva őt, hogy több száz gyermeket illegálisan elhurcoltatott Ukrajnából. Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát, és tagadja a vádakat.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter különben a légynek sem árt
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter különben a légynek sem árt
Fotó: X/ Polski Senat https://x.com/PolskiSenat/status/1978775753757007886/photo/3

Sikorski kemény szavai

„Nem tudom garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem utasítaná-e a kormányt egy ilyen repülőgép földre kényszerítésére, hogy átadják a gyanúsítottat a hágai bíróságnak” – mondta Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a Rodzina rádiónak.

A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa kötelezi a bíróság tagállamait Putyin letartóztatására, ha beteszi a lábát a területükre. „És ezért, ha ez a csúcstalálkozó létrejön, remélhetőleg az agresszió áldozatának részvételével, a repülőgép más útvonalat fog használni” – mondta Sikorski.

Annak érdekében, hogy elkerüljék Ukrajna feletti utazást, az orosz küldöttségnek legalább egy uniós ország légterén kellene átrepülnie. Minden uniós állam tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, de Magyarország a kilépés folyamatában van.

A bolgárok békülékenysége

Georg Georgiev bolgár külügyminiszter jelezte, hogy Bulgária kész lenne átengedni Putyinnak a légterét, ha az segíthet a béke megteremtésében Ukrajnában.

„Ha ennek feltétele egy találkozó, akkor a leglogikusabb, ha egy ilyen találkozót minden lehetséges módon közvetítenek” – idézte a BTA bolgár hírügynökség Georgiev szavait.

A bolgár külügyminisztérium közölte, hogy még nem kapott légi utazási kérelmet Oroszországtól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG