2p

Moszkva szerint 24 drónt lőttek ki a délnyugati határhoz közeli Brjanszk régió felett, a többit pedig a Belgorod, Kurszk, Rosztov és Krasznodar régiókban, valamint az Azovi-tenger vizein semmisítették meg.

Oroszország légvédelmi egységei szerdán 47 ukrán drónt semmisítettek meg, amelyek az ország nyugati területeit célozták – hivatkozik a Reuters az orosz védelmi minisztérium közlésére. Eszerint 24 drónt lőttek ki a délnyugati határhoz közeli Brjanszk régió felett, a többit pedig a Belgorod, Kurszk, Rosztov és Krasznodar régiókban, valamint az Azovi-tenger vizein semmisítették meg.

Rosztov régió kormányzója, Vaszilij Golubev szerint a lezuhant törmelék tüzet okozott, de azt gyorsan eloltották. „Más kár nem keletkezett” – tette hozzá a kormányzó a Telegramon.

Alekszander Bogomaz, Brjanszk vezetője arról számolt be, hogy a helyi tűzoltóság a törmelék által érintett helyszíneken dolgozik, de nem közölte, hogy keletkezett-e kár. A Reuters hozzáteszi, hogy az ukrán támadások okozta károkról az orosz tisztviselők ritkán nyilatkoznak részletesen.

Az ukrán fél egyelőre nem reagált, a híreket független források nem tudták megerősíteni.

Az X-re (korábban Twitter) posztolt felvételek és beszámolók szerint az ukrán drónok az Orosz Védelmi Minisztérium Fő Rakéta- és Tüzérségi Igazgatóságának (GRAU) 67. arzenálját támadták Brjanszk régióban:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG