Sokáig nagy volt a csend Emmanuel Macron és Orbán Viktor párizsi találkozója után, azóta azonban kiderült, hogy az elnök egyebek mellett a vétózás ellen győzködte a magyar miniszterelnököt. A Szabad Európa által megtudott további részletek szerint Macron magyarázatot várt Orbán Viktortól az utóbbi hetek magyar lépéseire.
A cikk szerint a kormány régóta kiemelten jó viszonyt ápol a nyíltan oroszbarát boszniai szerb elnökkel, Milorad Dodikkal. Dodikot nemrég első fokon egy év börtönre ítélte egy bíróság, mert a vád szerint akadályozta az országot ténylegesen irányító nemzetközösség főképviselőjének döntéseit. Válaszul Dodik bejelentette, hogy a boszniai szerb igazságszolgáltatás elszakad a szövetségitől, egy nagygyűlésen pedig arról beszélt, hogy a magyar Terrorelhárítási Központ fegyveresei őrzik. A TEK erre közölte, hogy „gyakorlatozás céljából” valóban van hetven magyar rendőr Boszniában.
Ezután nagyon feszültté vált a két ország közötti viszony. Ennek jegyében a bosnyák hatóságok nem engedték leszállni a boszniai szerb fővárosban, Banja Lukában Magyar Levente külügyi államtitkár repülőgépét, Elmedin Konaković bosnyák külügyminiszter bejelentette, hogy kezdeményezik az EU békemissziójának keretében Boszniában tartózkodó magyar katonai kontingens kivonását – emlékeztetett a Szabad Európa.