2p

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Stéphane Séjourné leköszönő külügyminisztert javasolta európai biztosnak "az ipari és technológiai szuverenitás és az európai versenyképesség kérdéseire összpontosítva" - jelentette be hétfőn a francia elnökség Thierry Breton belső piaci biztos hirtelen lemondását követően.

Stéphane Séjourné "az előző ciklusban az Európai Parlamentben az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) képviselőcsoport elnöke volt, és minden szükséges kritériumnak megfelel. Az Európa iránti elkötelezettsége alapján teljes mértékben képes támogatni ezt a szuverenitási programot” - tette hozzá az Elysée-palota.

"A köztársasági elnök a 2022-es francia EU-elnökség és a 2024 áprilisában a Sorbonne-on (Európáról) tartott második beszéde óta mindig is azt képviselte, hogy Franciaország megkapja az európai biztosi kulcsportfóliót, amelynek középpontjában az ipari és technológiai szuverenitás és az európai versenyképesség kérdései állnak” - hangsúlyozza a francia elnöki hivatal.

Lehet, hogy Stéphane Séjourné-t új poszton láthatjuk majd
Lehet, hogy Stéphane Séjourné-t új poszton láthatjuk majd
Fotó: Facebook

Az államfő köszönetet mondott Thierry Bretonnak, aki "egy kiváló európai biztos”, s aki "jelentősen hozzájárult az európai szuverenitás politikájának előmozdításához a digitális technológia területein, az európai védelmi ipari és technológiai alapok támogatásához, valamint az Európai Unió egységes piaca ellenálló képességének erősítéséhez a Covid-válság idején”.

Thierry Breton belső piaci biztos hétfőn jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond. A francia politikus a lépést azzal indokolta, hogy bár a francia kormány második ciklusra is őt akarta jelölni a biztosi tisztségbe, von der Leyen igyekezett meggyőzni Párizst, változtassa meg a döntést, és ezért cserébe kész volt "egy nagyobb fontossággal bíró pozíciót" juttatni az új francia jelöltnek.

Emellett azt vetette von der Leyen szemére, hogy személyes okok vezették lépésében, továbbá sérelmezte, hogy az elnök nem egyeztett vele azelőtt, hogy Emmanuel Macron francia államfővel beszélt volna. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG