Megint áll a bál Londonban – miért cserél miniszterelnököt a Munkáspárt?

„A két év már egész hosszúnak számít, tekintve, hogy ő volt a hatodik brit kormányfő az elmúlt tíz évben” – némi iróniával így kommentálta Szent-Iványi István lapunknak Keir Starmer hétfői bejelentését. A brit kormányfő ugyanis miniszterei és pártja nyomására távozik a kormányzó Munkáspárt éléről, és ezáltal – mintegy két év után – a kormányfői megbízatása is idő előtt véget ér.

Felgyorsult lakócsere a Downing Streeten

A külpolitikai elemző arra utalt, hogy a Brexit óta (a britek napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2016. június 23-án döntöttek kis többséggel az EU-ból való kilépés mellett) felgyorsult a lakócsere a kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben: a népszavazásba belebukott David Cameront párttársa, Theresa May követte a kormányfői székben, aki azonban szintén nem tudta kitölteni hivatali idejét, és három év múlva távozni kényszerült.

Liz Trussnak csak másfél hónapos epizódszerep jutott Nagy-Britannia élén, de a komoly politikai tapasztalattal és erős karizmával rendelkező Boris Johnson sem bírta tovább három évnél.

Utódja, Rishi Sunak regnálása mindössze 20 hónapig tartott, miután pártját kiütötte a Munkáspárt a 2024-es választáson: a balközép párt a voksok 33,7 százalékát seperte be, szemben a konzervatívok 23,7 százalékával.  

Keir Starmer tehát egész jó pozícióból indíthatta a kormányzást 2024 nyarán, mégsem tudott élni a lehetőséggel. A Munkáspárt népszerűsége nehéz kőként zuhant az elmúlt két évben: jelenleg a szavazók mindössze 20 százaléka támogatja.

De mi áll a mélyrepülés hátterében?

Két döntő faktor: gazdaság és migráció  

Bár ebben Starmer relatív szürkesége is szerepet játszhat, Szent-Iványi István alapvetően két okot említ: a gazdaságot és a migrációt.

Ami előbbit illeti, a brit GDP 2024-ben csak 1,1, 2025-ben pedig 1,4 százalékkal tudott növekedni, az idei első negyedévben pedig mindössze 0,6 százalékkal erősödött (igaz, Németország és Franciaország idei adata még ennél is rosszabb), és elemzők az év egészére is egy százaléknál alacsonyabb bővülést prognosztizálnak.

Igaz, ez nem csak Starmer hibája. Gazdasági elemzők szerint ugyanis Nagy-Britannia még most, tíz évvel a Brexit után is annak negatív hatásait nyögi: a kereskedelem és a befektetések csökkenése nyomán a brit gazdaság most kisebb annál, mint lehetett volna akkor, ha az ország EU-tag marad. Egyes elemzők mintegy 6 százalékra teszik a visszaesés mértékét.

Az éves infláció 3 százalék volt idén májusban, ami jóval elmarad a brit jegybank 2 százalékos céljától. Egy májusi PwC-felmérés szerint a britek csaknem 90 százaléka aggódik a megélhetési költségek miatt, és csaknem 80 százalékuk tervezi csökkenteni a költéseit a következő három hónapban – ebben persze az iráni válság hatásaitól való félelem is szerepet játszik. Ráadásul 9 százalékkal nőtt azok száma, akiknek problémát okoz a számlák befizetése és összességében a pénzügyeik finanszírozása.

„Sok múlik azon, hogy ki lesz az új pénzügyminiszter, mit tud kezdeni a gazdasággal, és a piacok hogyan fogadják majd” – mondja Szent-Iványi István.

Ami a másik okot, a migrációt illeti, a külpolitikai elemző szerint a brit közvéleményben is megfigyelhető egy eltolódás ebben a tekintetben, azaz az emberek a korábbinál szigorúbb bevándorláspolitikát követelnek – a Starmer-kormány ezen a téren sem volt elég meggyőző.

Példaként említi Henry Nowak meggyilkolását, amely óriási felháborodást váltott ki. A 18 éves southamptoni egyetemistát egy magát szikh hitűnek valló fiatal szúrta halálra tavaly decemberben. A gyilkos azt hazudta a kiérkező rendőröknek, hogy rasszista támadás érte, akik ezért a haldokló áldozatot bilincselték meg. A megkéselt fiatal később a helyszínen életét vesztette. A gyilkost idén júniusban végül élethosszig tartó börtönbüntetésre ítélték.

A gazdasági nehézségeket és a migrációs problémákat mindenesetre eddig sikerrel lovagolta meg a Brexit melletti 2016-os kampány egyik arca, Nigel Farage, akinek EU- és bevándorlásellenes pártja, a Reform UK ma már a legnépszerűbb politikai erő a szigetországban. A britek csaknem 30 százaléka már rá voksolna – azaz jelen állás szerint megnyerné a három év múlva esedékes választásokat.

Itt az új reménység 

A Munkáspárt ennek menne elébe a mostani miniszterelnökcserével, azaz még időben akar váltani – véli Szent-Iványi István. A párt reménye most egy 56 éves feltörekvő politikusban, Manchester eddigi polgármesterében, Andy Burnhamben van – szinte biztos ugyanis, hogy őt választja majd meg a Munkáspárt új elnöknek és ezáltal új miniszterelnöknek.       

Burnhamre egyfajta Messiásként tekint a párt, azt remélve, hogy vele feltámadhatnak – mondja Szent-Iványi István. Szerinte a jövendőbeli miniszterelnök a bal szárnyhoz tartozik, és államközpontú politikát képvisel.

A The Guardian egyenesen „a nép emberének” nevezi Burnhamet, aki azt ígéri, hogy meghallja a Londonon túli szavazók, a magukat elhagyottnak érzők hangját is.

Az a jövő kérdése, hogy Burnham mennyire váltja majd be a hozzá fűzött reményeket. Az viszont biztos, hogy a brit politikai pártrendszer gyökeresen átalakul. „A kétpártrendszer válságba jutott. Régebben a toryk (konzervatívok) és a whigek (liberálisok) váltották egymást a hatalmon, majd a toryk és a Munkáspárt. Aztán jött a toryk mélyrepülése, most pedig a Munkáspárté” – magyarázza a külpolitikai szakértő.

Az új trónkövetelő a Reform UK, de 10 százalék feletti támogatottsága van a kisebb pártoknak, azaz a Zöldeknek és a liberálisdemokratáknak is. Azaz Nagy-Britanniában „egy tarka többpártrendszer” van kialakulóban. 

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.