4p

Több mint másfél évtizede várt történelmi pillanatként értékelte Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken, hogy az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma úgy döntött: eltörli a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben.

A miniszterelnök a washingtoni hivatalos bejelentéssel egy időben törvényhozók, kormánytagok, közéleti személyiségek és a diplomáciai testület képviselőinek jelenlétében megrendezett bukaresti ünnepségen közölte: várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni. Ehhez – a vízummentességi programba bevont többi ország állampolgárához hasonlóan – csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük, adta hírül az MTI.

Ciolacu megjegyezte: Romániában egymást érik a történelmi pillanatok, hiszen az amerikai vízummentességről szóló bejelentés alig 10 nappal azt követően érkezett, hogy Románia a schengeni övezet teljes jogú tagjává vált.

„Ez két olyan kiemelkedő esemény, amely Románia nemzetközi elismerését igazolja, és megerősíti kapcsolatát stratégiai partnereivel” – mutatott rá a román kormányfő. Hozzátette: a döntés hatására a román állampolgároknak nem kell annyi pénzt és időt vesztegetniük, mint eddig, ahhoz, hogy az Egyesült Államokba utazhassanak, viszont szimbolikus jelentőséggel is bír a vízummentesség, amellyel az amerikai partnerek Románia iránti bizalmukat is kifejezték.

A román kormányfőnek most van oka ünnepelni
A román kormányfőnek most van oka ünnepelni
Fotó: MTI/AP/Alexandru Dobre

Az amerikai vízummentességi programba való felvétel egyik alapvető feltétele az elutasított vízumkérelmek arányának 3 százalék alá szorítása. Miután az amerikai külügyminisztérium adatai szerint a 2023-as pénzügyi évben a román vízumkérelmek 8,79 százalékát utasították el, 2022-ben a 12,6 százalékukat, 2021-ben pedig a 17 százalékukat, Románia a feltétel teljesítésétől messze állt.

Azonban a bukaresti kormány tavaly júliusban országos reklámkampányt indított a vízummentességi feltétel teljesítése érdekében. Marcel Ciolacu miniszterelnök arra kérte a B1-es vagy B2-es típusú amerikai vízumot korábban megszerző román állampolgárokat, hogy újítsák meg vízumukat. Ezzel a módszerrel Romániának 2023 októbere és 2024 szeptembere között sikerült 2,6 százalékra csökkentenie az elutasított vízumkérelmek arányát.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteken közölte: Alejandro Mayorkas tárcavezető Antony Blinken külügyminiszterrel közösen hozott döntése alapján a világ 43. országaként Romániát bevonták a Visa Waiver vízummentességi programba (VWP).

A közlemény szerint a VWP lényegét képező együttműködés és információmegosztás jelentősen erősíti az Egyesült Államok biztonsági érdekeit, amellett, hogy ösztönzi a jogszerű utazást és kereskedelmet a két nemzet között.

Az amerikai vám- és határvédelem becslése szerint előreláthatólag 2025. március 31-én frissül az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) nevű online alkalmazás és mobilalkalmazás, amely lehetővé teszi Románia legtöbb állampolgára számára, hogy a VWP keretében legfeljebb 90 napra turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba utazzon anélkül, hogy előzetesen amerikai vízumot szerezne be. Ezek az engedélyek általában két évig érvényesek. Az érvényes B-1/B-2 vízummal rendelkező utazók továbbra is használhatják vízumukat az Egyesült Államokba való utazáshoz – közölte az amerikai belbiztonsági minisztérium.

Mindeközben az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman kedden azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok szankciós listára helyezte Rogán Antalt, a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG