2p

Nem lassít a tempón Izrael, újabb súlyos légicsapások érték Libanont, a Hezbollah drónos egységeinek egyik parancsnoka is az áldozatok között lehet.

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint már csaknem 700 halálos áldozata van Libanonban az Izrael által a héten indított légicsapásoknak.

A Libanon keleti részét ért támadás csütörtökön mintegy húsz ember halálát okozta, akiknek többsége szíriai menekült volt. A Bejrút külvárosát ért légicsapásnak pedig két halálos áldozata és 15 sebesültje volt - írták a közleményben.

Az izraeli védelmi erők jelentése szerint a bejrúti légicsapásban Mohammed Husszein Szurúr, a Hezbollah egyik drónparancsnoka is életét vesztette.

A libanoni katasztrófavédelmi hatóság adatai alapján hétfő óta a támadások halálos áldozatainak száma 696-ra emelkedett. A jelentés szerint a Hezbollah és Izrael között tavaly október óta tartó konfliktusban több mint 1540 ember vesztette életét Libanonban.

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) csütörtöki becslése több mint 200 ezerre tette azok számát, akik lakóhelyük elhagyására kényszerültek Libanonban, mióta a Hezbollah megkezdte az észak-izraeli területek elleni rakétatámadásait, hogy támogatást nyújtson a Hamásznak a gázai háború kirobbanása óta.

A szíriai hatóságok közlése szerint az izraeli légicsapások miatt a Damaszkusztól 45 kilométerre fekvő Jdeidat Yabous határátkelőhelyen át mintegy 42 ezer menekült, 31 ezer szíriai és 11 ezer libanoni érkezett Libanon felől Szíriába kedd és csütörtök között.

Abdallah Bouhabib libanoni külügyminiszter csütörtökön azonnali tűzszünetet követelt, és az ENSZ Közgyűlésén felszólalva elítélte, hogy Izrael

"szisztematikusan pusztítja a libanoni határ menti falvakat".

"A libanoni válság az egész Közel-Keletet fenyegeti" - hangsúlyozta Bouhabib, aki üdvözölte az Egyesült Államok és Franciaország tűzszünet létrehozására irányuló erőfeszítéseit.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG