A Hezbollahot szokás a világ legerősebb haderejével rendelkező irreguláris haderejének nevezni. Bár a dolog természetéből adódóan ez egy nehezen igazolható vagy cáfolható állítás, tény, hogy a terrorszervezet/milícia katonai ereje jelentős, és fényévekre van például a Hamászétól is, pedig láthatjuk, utóbbi is milyen komoly kihívások elé tudta állítani az izraeli haderőt (IDF) a gázai övezetben.

A Libanonban és Szíriában aktív szervezet utoljára 2006-ban vívott nyílt, vagy ahhoz közeli háborút Izraellel szemben, és már akkor is talán meglepően kiegyenlítettre sikeredett az összecsapás. Ha csak a halottakat és sebesülteket nézzük. Akkor 121 izraeli katona esett el, 1244-en pedig megsebesültek. Libanoni források 250 halott Hezbollah-harcosról tudnak, izraeli becslések szerint legalább 600-an haltak meg a szervezet tagjai közül és 800-an megsebesültek. Libanonban nagyjából 1100 civil halt meg, 4400-an pedig megsebesültek (ember legyen persze a talpán, aki megmondja, a civil áldozatok számából hányat kellene átírni a Hezbollah harcosaihoz, vagy éppen fordítva). Az izraeli haderő elvesztett húsz harckocsit, illetve négy helikoptert (igaz, ezek közül hármat nem ellenséges tűz következtében), valamint megrongálódott egy izraeli korvett is.

Bespájzoltak fegyverből

A becslések szerint 2006-ban a Hezbollahnak nagyjából 15 ezer rakétája volt, jelenleg viszont ennek nagyjából a tízszeresével rendelkezhet. Mi több, az elmúlt pár évben jelentősen kibővült a bevethető fegyverek köre is az olcsó és kevésbé olcsó öngyilkos drónok megjelenésével – és ne feledjük, a szervezet fő támogatója és fegyverszállítója, Irán még az ukrajnai háború folyására is hatással bíró mennyiségű és minőségű drónt volt képes Oroszországnak szállítani.

De a Hezbollah nemcsak drónokkal lenne képes Izrael belső területeire is csapást mérni. Miközben ugyanis a szervezet rakétaarzenáljának nagyobbik részét a különböző mértékben a dél-libanoni „barkácsolók” keze nyomát magán viselő, néhány, legfeljebb tizenpár kilométeres hatótávolságú rakéták teszik ki (ehhez hasonlókat láthatunk bevetni a Hamász részéről rendszeresen), vannak azért jóval komolyabb eszközeik is.

Tel-Aviv sincs túl messze

A Hezbollah rendelkezik az iráni gyártású Zelzal-2-es nagy hatótávolságú tüzérségi rakétával, amely nagyjából 210 kilométerre képes elrepülni, azonban irányítatlan fegyverként meglehetősen pontatlannak számít. A szervezet állítólag birtokában van az orosz P-800 Onix cirkálórakéták exportverziójának, a Jakontnak is. Ezek az előre programozott útvonalat követő eszközök a repülési magasságtól függően akár 300 kilométeres távolságban is képesek csapást mérni, de különösen nagyon alacsonyan és nagyon gyorsan repülve jelenthetnek kihívást akár az izraeli légvédelem számára is (de ekkor hatótávolságuk 100-120 kilométerre csökken).

A legveszélyesebb eszköze a Hezbollahnak azonban kétségtelenül a Fateh-110 rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta, amely 500 kilogrammos robbanófejét akár 300 kilométerre is célba tudja juttatni, méghozzá precíziós fegyverként.

Mivel Tel-Aviv belvárosa nagyjából 120 kilométerre fekszik a libanoni határtól, ezek az eszközök jóval többre is képessé tehetnék a Hezbollahot annál, amit a Hamász tavaly októberi támadása óta eltelt időszakban láttunk, azaz Izrael északi, határ menti sávjának néha szórványosabb, néha intenzívebb tüzérségi bombázása és rakétázása. Ez az elmúlt napokban sem változott, pedig Izrael először egy precedens nélküli akciósorozatban a kommunikációs eszközein keresztül intézett célzott támadást a szervezet ellen, majd intenzív légicsapások sorozatát intézte a Hezbollah libanoni állásai, parancsnoki központjai és fegyverei ellen, többek között megölve a szervezet egyik legmagasabb rangú parancsnokát is.

Nem tudják, nem merik, vagy csak még nem teszik?

Miért nem válaszol tehát a Hezbollah minden rendelkezésre álló eszközzel? Ha valamikor, hát most lenne oka és ürügye a kemény válaszcsapásnak, ráadásul a szervezet még „csipogós” és walkie-talkie-s támadások után azzal is fenyegetőzött, hogy véres bosszút fog állni a történtekért. Ha pedig megvan az eszköz és az indok, akkor miért nem teszi?

Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az izraeli csapások a becsültnél is hatékonyabbak voltak, és első körben valóban teljesen megbénították a szervezetet, a jelenleg is zajló légicsapások pedig képesek voltak megsemmisíteni a fentebb részletezett fegyverarzenál túlnyomó részét. Ez lehetséges, de kevéssé valószínű. Ha mondjuk arra egy időre alkalmatlanná is vált a Hezbollah, hogy nagyszabású, több ezer főt megmozgató hadműveleteket indítson, azt azért nehéz elképzelni, hogy annyi bevethető ember és parancsokat adni képes vezető ne maradt volna, hogy néhány száz rakétát ki tudjanak lőni Izraelre.

Azt is nehéz lenne elképzelni, hogy Izraelnek most sikerülhetett ennek a hatalmas fegyverarzenálnak a megsemmisítése. Ne feledjük, noha a mostani csapássorozat rég nem látott léptékű, azért az izraeli légierő nagyjából folyamatosan bombázta a Hezbollahot az elmúlt években. Biztosak lehetünk benne, hogy a szervezet gondosan elrejtette a fegyvereit, különös tekintettel a legértékesebb, legveszélyesebb eszközeire.

Elképzelhető viszont, hogy a Hezbollahnál attól tartanak, Izrael most teljesen fel van készülve egy ilyen megtorló támadásra, és nem akarja eszközeit az izraeli légvédelem könnyű prédájának odavetni. Az nyilván jó kérdés, hogy mekkora esélye lenne a Hezbollah rakétáinak, drónjainak, cirkálórakétáinak átjutni a világ egyik legfejlettebb és leghatékonyabb légvédelmi rendszerén, de a tavaszi iráni támadás, vagy nemrég egy Tel-Aviv közelében lelőtt húszi rakéta azért megmutatta, hogy egyáltalán nem reménytelen vállalkozás túlterhelni az izraeli légvédelmet, esetleg megtalálni a gyengébb pontjait.

Az iráni támadáshoz képest a Hezbollah esetében az is előnyt jelentene, hogy nem 1-2 ezer kilométerről, hanem gyakorlatilag az izraeli határtól lehetne elindítani a támadó eszközöket, így például az Izraellel szövetséges amerikai és brit légierőknek esélye sem lenne beavatkozni, de az izraeli légierő gépeinek is jóval kevesebb ideje maradna mondjuk a beérkező drónokra vadászni, mielőtt azok sűrűn lakott városok fölé érhetnek. És ebben az esetben is érvényes a légvédelmek és támadók közti egyenlőtlenség: a támadónak elég akár egyszer is találnia, a légvédelemnek viszont mindig találnia kell – különösen, ha egy Tel-Aviv központjára kilőtt, több száz kilogrammos robbanófejjel rendelkező ballisztikus rakétáról beszélünk.

Egy nagyobb játszma része

Felmerül az a lehetőség is, hogy a Hezbollah felett ellenőrzést gyakorló Irán szólította fel kivárásra a milíciát. Ha így van, akkor még mindig kérdés az, hogy ennek hátterében vajon az van-e, hogy a síita állam maga is valamilyen nagyobb szabású katonai műveletre készül Izrael ellen, és ezt koordinálni akarja a Hezbollah támadásával; vagy esetleg Teheránban úgy látják, most nem érdekük a konfliktus eszkalációja, és inkább a puskapor szárazon tartására utasították a Hezbollahot.

Szakértők szerint a libanoni szervezetet Irán szereti egyfajta biztosítékként kezelni Izraellel szemben, oly módon, hogy amennyiben Izrael egy Irán elleni akció kockázatait mérlegeli, számítania kelljen arra is, hogy a Hezbollah is aktivizálhatja a maga nem elhanyagolható erejét. Elképzelhető, hogy Iránnak inkább érdekében áll ezt a lapot most nem kijátszani, és a Hezbollah teljes megmaradt arzenálját felhasználni egy akár mégoly látványosnak is bizonyuló válaszcsapás keretében.

És persze azt sem lehet kizárni, hogy egyszerűen csak némi kivárásról van szó. A Hezbollah próbálja magát gyorsan újraszervezni, Iránban pedig latolgatják, milyen eszközökkel és milyen mértékben szálljanak be a konfliktusba annak érdekében, hogy a legnagyobbat tudjanak ütni Izraelen.

Katonai és politikai értelemben a Hezbollah valószínűleg nem egy nyílt háborúban, hanem egy az eddigiekhez hasonlatos, elnyújtott konfliktusban érdekelt a leginkább. A nyílt háborút a libanoni lakosság sem támogatja, de az izraeli erőforrásokat is hatékonyabban lehet felőrölni egy folyamatosan parázsló, de nem nagy lánggal égő konfliktus folyamán.