2p

Oroszország új nukleáris doktrínája kiterjeszti védelmét a CSTO-tagállamokra, köztük Fehéroroszországra, Kazahsztánra és Örményországra is.

Szergej Sojgu, Oroszország korábbi védelmi minisztere bejelentette, hogy az orosz nukleáris doktrína módosításával Oroszország nukleáris védelmi rendszere a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) tagállamaira is kiterjed, írta meg a TASZSZ hírügynökség közlése alapján a Portfolio.

A nukleáris ernyő kiterjesztéséről Sojgu a CSTO Biztonsági Tanácsok Titkárainak Bizottsága (CSSC), a Külügyminiszterek Tanácsa (CMID), valamint a Védelmi Miniszterek Tanácsa (CMO) közös ülését követően beszélt Kazahsztán fővárosában, Asztanában.

„Először is azt akarom mondani, hogy a régi doktrína ezt az ernyőt is előírta, így a szövetségeseink számára is. A CSTO-országok külön kiegészítése, véleményem szerint, ez Fehéroroszországot érinti” – nyilatkozta Sojgu.

A doktrína módosítása szerint Fehéroroszország mellett Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország és Tádzsikisztán is számíthat az orosz nukleáris védőhálóra.

Sojgu a doktrína megváltoztatásának hátteréről is beszélt. Elmondása szerint a dokumentum szövege „világos és átlátható”, és azt megfelelően ismertették a nagyközönséggel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Nyugat hajlamos félreértelmezni vagy kontextusából kiragadni az orosz nyilatkozatokat.

A nukleáris doktrína módosításait november 19-én írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök, két nappal azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajnának, hogy oroszországi területek ellen használja az ATACMS-rakétákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
Nemzetközi Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:21
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében.
Nemzetközi Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:30
Pártfúzió helyett pártszakadás lett a vége a lengyel ellenzék belső hatalmi harcainak. Jaroslaw Kaczynski hiába kényszerítette nyilatkozattételre a PiS képviselőit, a Mateusz Morawiecki által életre hívott szárny nem engedett, ami tömeges kilépési hullámhoz vezetett a parlamentben.
Nemzetközi Szankciós adok-kapok: a német hadiipari óriás is felkerült Peking feketelistájára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:25
A Rheinmetall és több más európai technológiai vállalat sem juthat hozzá kínai kettős felhasználású termékekhez, miután Kína ellenlépéseket tett a legújabb brüsszeli büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság már elemzi a kínai szigorítások várható hatásait.
Nemzetközi Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 15:25
Tizenhat ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek a pénteki orosz és ukrán légitámadásokban. Miközben Kijevben és a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban lakónegyedeket és diplomáciai épületet értek orosz rakéta- és bombatálálatok, addig az oroszországi Kirovban egy hadiipari vállalatot ért ukrán rakétacsapás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG