3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkár a szíriai keresztény közösség sorsa iránti aggodalmának adott hangot kedden, miközben az olasz politika a szíriai változások nyomán tömeges menekültáradattól tart, amellyel „veszélyes elemek” is bejuthatnak Európába.

A pápai állam diplomáciájáért felelős Parolin bíboros hangsúlyozta, hogy a szentszék “garanciákat kapott, ami a keresztény közösségek tiszteletben tartását illeti". A szentszéki államtitkár a milánói katolikus egyetemen nyilatkozott a sajtónak. Hangoztatta, hogy Szíriában egyik pillanatról a másikra következett be fordulat, így még nem látható, milyen irányba mozdul el a helyzet. Elmondta, hogy a szentszék is figyelemmel kíséri a fejleményeket, és azon dolgozik, hogy adottak legyenek a feltételei a felek közötti párbeszédnek.

A római kormány hétfő este jelentette be, hogy számos más európai országhoz hasonlóan ideiglenesen felfüggesztette területén a szíriai menedékkérelmek elbírálását. A szíriai állampolgárok az utóbbi több mint tíz évben Törökország és Észak-Afrikai irányából érkeztek Olaszországba, és majdnem automatikusan nemzetközi védelmet kaptak. Az esetek többségében arra hivatkoztak, hogy Bassár el-Aszad elnök rendszerének üldözöttjei.

A Vatikán újabb menekülttömegtől félti Olaszországot
A Vatikán újabb menekülttömegtől félti Olaszországot
Fotó: Depositphotos

Megbukott Bassár al-Aszad “barbár és diktatorikus rezsimje," de még nem tudjuk, mi fogja helyettesíteni – nyilatkozott Ignazio La Russa, a római felsőház elnöke. Matteo Perego di Cremnago védelmi államtitkár a RAI közmédiának nyilatkozva úgy vélte, hogy a szíriai rezsimváltás rendkívül gyorsan történt, de következményei hosszú távúak lehetnek, és átrajzolhatják az egész térség politikai egyensúlyát.

Az államtitkár elmondta, hogy a tavaly Olaszországba érkezett több mint 157 ezer bevándorló között az ötödik legnagyobb csoportot a szíriaiak képviselték, az idei év elejétől pedig a második legnépesebb csoportot alkotják, tizenháromezer fővel.

A római védelmi tárca vezetője arra is utalt, hogy Szíria újjáépítése ezermilliárd dolláros csomagot tehet ki, és a munkából az Európai Unió tagállamai között Olaszország is ki akarja venni a részét. A balkáni migrációs útvonalon regisztrált migrációs nyomás esetleges növekedésének veszélyére hívta fel a figyelmet Massimiliano Fedriga, az északkelet-olaszországi határrégió, Friuli kormányzója.

Megjegyezte, évtizedes tapasztalat, hogy ha a közel-keleti térségben nő a feszültség, ez az érkezések számának emelkedéséhez vezet. “Féket kell szabni az illegális belépéseknek és a feltételek nélküli védelemnyújtásnak„ – jelentette ki Fedriga. Olaszország a 2015-ös migránsválság időszakában “folyosóként” működött a szíriai harctérről Európába bejutó idegen harcosok számára. Többek között a párizsi és brüsszeli terrorista merényletek elkövetőinek vezére, a 2022-ben tényleges életfogytiglanra ítélt Salah Abdeslam is Olaszországon keresztül lépett be több alkalommal is Európa területére. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a Horvátországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:49
Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett – közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Nemzetközi Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 14:37
Már három napja ég az erdő az ország dél-nyugati részén.
Nemzetközi További részleteket közöltek a hajnali tragikus buszbalesetről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 12:56
Tapasztalt sofőrök vezették a buszt, amely lengyel zarándokokat szállított Bosznia-Hercegovinából.
Nemzetközi Napi száz kismama vízumát veszik el: hatásos Trump rendelete a szülési turizmus ellen
Herman Bernadett | 2026. augusztus 16. 11:23
Elkezdett dolgozni az Egyesült Államok speciális munkacsoportja, egy hét alatt máris 600 kismama vízumát vették el, akik azért utaztak volna az országba, hogy ott szülessen meg a gyerekük. A nagyon gazdagok és a nagyon szegények a „szülési turizmus” két fő célcsoportja.
Nemzetközi Kijevi hadiüzemekre mért csapást Moszkva
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:48
Kijevi hadiüzemekre, a Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért csoportos csapást az orosz hadsereg – közölte vasárnap reggel a moszkvai védelmi tárca.  
Nemzetközi A magyar és a lengyel politikusokat is megrázta a hajnali tragédia híre
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:02
Magyar és lengyel politikusok is reagáltak a tragikus eseményre.
Nemzetközi Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 09:11
A román védelmi miniszter közlése szerint egy spanyol harci repülőgép vasárnap lelőtt egy drónt, amely az ukrán-moldovai határ közelében megsértette a román légteret. A vadászgép a NATO légtérvédelmi missziójának részeként állomásozik Romániában.
Nemzetközi Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
Elek Lenke | 2026. augusztus 15. 16:23
Nemcsak a városokat, valamint a repülőtereket rangsorolja természeti szépsége, földrajzi fekvése és más szempontok alapján a nemzetközi turisztikai sajtó, de a természetes vizek menti strandokat is. Ez nemcsak a nyárról szól, hiszen e fürdőhelyek többsége egész évben látogatható.
Nemzetközi Ritkaságszámba menő kritikát fogalmazott meg a pápa
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 15:28
A hedonizmus és a fogyasztói kultúra által előtérbe helyezett modern szépségideálokat bírálta szombaton XIV. Leó pápa egy Castel Gandolfóban tartott misén – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség.
Nemzetközi Dél-Korea megpróbálja a lehetetlent: tárgyalásokat javasol Észak-Koreával
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 14:52
Dél-Korea elnöke tárgyalásokat javasolt északi szomszédjával a két ország közötti, technikailag még mindig aktív háború hivatalos lezárásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG