3p

Orbán Viktor zsarolásáról pedig Daniel Freund német képviselő beszélt. 

Viktor Orbánnak az év végéig szoros határidőt kell tartania, hogy Magyarország ne veszítse el az Európai Unió által befagyasztott egy milliárd eurós támogatást. Az összeget az uniós jogállamisági elvek súlyos megsértése miatt tartják vissza, emlékeztetett cikkében az a német közszolgálati RND.

„Magyarország kétségkívül megkapja ezeket a pénzeket” – nyilatkozta Orbán nemrég az állami rádiónak, és Brüsszelt megfenyegette: ha nem kapják meg a támogatást, megvétózza az EU következő évekre vonatkozó költségvetését. „Biztosan állíthatom, hogy nem fogom megszavazni a költségvetést” – jelentette ki, és azt követelte, hogy a befagyasztott pénzeket később fizessék ki.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor korábban is zsarolta már az EU-t olyan helyzetekben, amikor egyhangú döntésre volt szükség. Most is kulcsszerepe lehet, mivel az EU hétéves költségvetéséhez minden tagállam jóváhagyása szükséges.

Daniel Freund, az Európai Parlament Zöldek frakciójának képviselője azt mondta a lapnak: „Orbán a vétóját akarja arra használni, hogy kicsikarjon uniós milliárdokat, amelyeket aztán korrupt módon barátainak és családtagjainak oszt szét.” Freund szerint Orbán az „egész uniós költségvetést túszul ejti, ezzel pedig veszélybe sodorja a gazdák, vállalkozások és önkormányzatok pénzügyi támogatását Európa-szerte”. Ha Orbán ezt megvalósítja, „az az egész EU pénzügyi stabilitását kérdőjelezi meg”.

Freund egyértelműen fogalmazott: „Az EU nem engedhet a zsarolásnak. Nem lehet semmiféle alkut kötni Orbánnal.”

Állítólag kétségbeesett a miniszterelnök
Állítólag kétségbeesett a miniszterelnök
Fotó: Facebook


Magyarország súlyosan megsértette a jogállamisági elveket, ezért fagyasztották be az uniós pénzeket. Az Európai Bizottság reformokat követel, többek között a korrupció elleni fellépés és a bíróságok függetlenségének biztosítása érdekében. Azonban Orbán Viktor eddig nem tett komoly lépéseket. Az év végéig 17 intézkedést kellene végrehajtania és pozitív értékelést kapnia az Európai Bizottságtól, különben a milliárdos regionális támogatás elveszhet, összegez a cikk. 

A helyzetet tovább élezi, hogy Magyarország gazdasága egyre nehezebb helyzetben van.

Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke szerint „Orbán Viktor láthatóan kétségbeesett. Magyarország gazdasága a padlón van, és az ellenzék a közvélemény-kutatásokban megelőzi a pártját.”

Barley hozzátette: „Az EU költségvetésénk blokkolása őt és az országát is keményen érintené, mivel Orbán rá van utalva az uniós forrásokra. A saját maga alatt vágja a fát.”

A magyar államháztartás és gazdaság jelentős mértékben függ az uniós támogatásoktól. A Moody’s hitelminősítő nemrégiben stabilról negatívra rontotta Magyarország kilátásait, arra hivatkozva, hogy nőtt annak kockázata, hogy az ország nem kapja meg az uniós források jelentős részét. Az elemzők figyelmeztetése szerint Orbánnak nemcsak Brüsszellel, hanem az ország gazdasági jövőjével is szembe kell néznie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG