Vlagyimir Putyin orosz elnök - aki egyébként 806 nappal ezelőtt inváziót indított egy szuverén ország, Ukrajna ellen - azzal vádolta a Nyugatot, hogy globális konfliktust kockáztat, és kijelentette, hogy senki sem fenyegetheti a világ legnagyobb atomhatalmát. Putyin a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén tartott beszédet.
Fotó: Youtube / Firstpost élő közvetítés
Putyin azzal vádolta az "arrogáns" nyugati elitet, hogy elfelejtette a Szovjetuniónak a náci Németország legyőzésében játszott döntő szerepét, és hogy világszerte konfliktusokat szít - jelentette a Reuters.
"Tudjuk, hogy az ilyen ambíciók hova vezetnek. Oroszország mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza a globális összecsapást" - mondta Putyin a Vörös téren, miután Szergej Sojgu védelmi miniszter áttekintette a felsorakozott csapatokat. "De ugyanakkor nem fogjuk hagyni, hogy bárki is fenyegessen minket. Stratégiai erőink mindig harckészültségben vannak".
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




