3p

Visszavonult ellenlábasa meglepetésbeszédet tartott a választási kampány hajrájában, és a Munkáspárt mindent szétzúzó pörölyére figyelmeztetett.

Boris Johnson, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke, kedden meglepetésszerűen jelent meg a brit választási kampányban, hogy támogassa a konzervatívokat és vezetőjüket, Rishi Sunakot, annak ellenére, hogy ő volt az, aki annakidején kulcsszerepet vitt hatalomból való eltávolításában - írja a Reuters. Johnson, 2019-ben nagy többséggel nyert, de a konzervatív párton belüli lázadás miatt 2022-ben kénytelen volt lemondani.

Mögöttem az utódom: Boris Johnson és Rishi Sunak a Downing Street 10. előtt
Mögöttem az utódom: Boris Johnson és Rishi Sunak a Downing Street 10. előtt
Fotó: EPA/Andy Rain

A félelmetes pöröly

Beszédében, amelyben főleg saját eredményeit sorolta fel, Johnson kevés személyes támogatást nyújtott Sunaknak, és arra összpontosított, hogy a Munkáspárt hatalomra kerülésének veszélyeiről beszéljen.

„Senki sem ülhet tétlenül, miközben a Munkáspárt kormányra készül, hogy pöröllyel rombolja le mindazt, amit elértünk" – mondta.

Arra reagálva, hogy néhányan meglepődhetnek a jelenlétén, Johnson elmondta, hogy örül, hogy Sunak a segítségét kérte. „Bármekkora legyen is a nézeteltérésünk, az teljesen jelentéktelen ahhoz képest, hogy milyen katasztrófával nézhetünk szembe, ha ezek az úgynevezett közvélemény-kutatások igazak" – mondta Johnson.

Johnson, aki a brit politika egyik legismertebb alakja és egykori választási győztes, szinte az egész kampányt a háttérből figyelte, mivel 2023-ban felhagyott az aktív politizálással. Videóüzenetekben támogatta az egyes jelölteket, de eddig nem jelent meg nagy kampányeseményeken.

Sunak, aki csak Johnson után jelent meg a színpadon, -  és így nem mutatkozott elődjével együtt - megköszönte annak támogatását. „Nem nagyszerű, hogy a konzervatív családunk egyesült, barátaim?" – mondta.

Boris Johnson figyelmeztette a szavazókat a Munkáspárt „pörölyütéses többségének" veszélyeire, amely „a háború óta a legbaloldalibb kormányt" hozná létre - számol be róla a The Telegraph.

Elmondta, hogy „még nem késő”, hogy „visszalépjünk a szakadék széléről" és megállíthatjuk a Munkáspártot. Arra buzdította hallgatóságát, hogy „mondják el mindenkinek" ugyanezt.

„Öt évvel ezelőtt segítettetek elűzni Jeremy Corbynt és tanítványát, Keir Starmert – és megvalósítottuk a Brexitet. Hát nem őrültség - ha a közvélemény-kutatások igazak -, hogy ma éppen arra készülünk, hogy a Munkáspártnak szupertöbbséget adjunk, amelyet arra használnának, hogy ne lehessünk semmi más, csak Brüsszel csatlósa? Elfogadtatnák az EU törvényeit, anélkül, hogy beleszólásunk lenne azok alakításába, és újra fizethetnénk a brüsszeli költségvetésbe."

A putyinisták

Boris Johnson, a Reform UK párt és vezetője, Nigel Farage ellen szólva, figyelmeztette az embereket, hogy ne szavazzanak olyan pártokra, amelyek „Kreml-barátok, és mentegetik Putyin 2022-es ukrajnai invázióját".

„Semmit mást nem érhetnek el ezzel (Faragék) a választáson, minthogy hatalomra juttassák a háború óta legszélsőbalosabb Munkáspárti kormányt, hatalmas többséggel, amit nem engedhetünk meg. Ne hagyjuk, hogy a putyinisták hatalomra juttassák a corbynistákat!”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG