3p

Rómában szárnyal az idegenforgalom, de a tömegturizmus a város több pontján is tarthatatlan helyzetet teremt, amivel szemben újabb korlátozásokra vezetnek be - nyilatkozta Alessandro Onorato, a főpolgármesteri hivatal idegenforgalmi tanácsosa a sajtónak hétfőn.

Alessandro Onorato szerint a helyzet tarthatatlanná vált a világörökség részét képző Rómában a látogatók és a város lakosai számára is.

“Arányos idegenforgalmi adót akarunk bevezetni a következő évtől kezdve: a szállodában vagy más szálláshelyen egy éjszakáért fizetett ár 5 százalékában gondolkodunk, amely fokozatosan csökkenne, minél távolabb esik a szálláshely a belvárostól”- idézte Onoratót a Corriere della Sera napilap római kiadása. Számításai szerint olyan térsége is lehetne a városnak, ahol egyáltalán nem kell idegenforgalmi adót fizetni.

Megjegyezte, hogy a fővárosban működő, interneten kiadott szálláshelyek 60 százaléka a központi, első számú kerületben működik. Az egyenletesebb elosztás a többi városrészt is részesítheti a turizmus gazdasági előnyeiből - jegyezte meg.

Nehezítik a turisták életét Rómában
Nehezítik a turisták életét Rómában
Fotó: Depositphotos

A tömegturizmus korlátozását szolgálja az a terv is, hogy Róma központjában a következő két évben ne lehessen újabb lakásokat vagy szobákat idegenforgalmi célra kiadni.

A főtanácsos hangoztatta, hogy a történelmi városnegyedekben gombamódra szaporodnak a kizárólag turistáknak fenntartott szálláshelyek, miközben fiatal párok, diákok alig tudnak lakást bérelni. Rámutatott, hogy a belváros üzleteinek harminc százaléka felszámolta tevékenységét, és szuvenírbolttá alakult át.

“Kihalóban a kézműveshagyomány, amely Róma lelkét képviselte” - mondta Onorato.

Adatai szerint 2023-ban közel ötvenmillió látogató érkezett Rómába, és átlagban fejenként 4,1 éjszakát töltöttek a városban. Az idei évre ennél is magasabb számokat várnak, a 2025-ös jubileumi szentévben pedig rekordot akarnak dönteni az egyházi zarándokturizmus segítségével.

“Hatalmas számokról beszélünk, amelyek megfelelő stratégia nélkül bumeránghatást okozhatnak” - jelentette ki Alessandro Onorato.

Az MTI-nek a Trevi-kútnál nyilatkozó Giorgio Trabucco, az önkormányzati testület idegenforgalmi felelőse hozzátette, hogy a tömegturizmus szabályozását szolgálja a Trevi-kút fizetőssé tétele, amelyet szintén januártól akarnak bevezetni.

“Senkit sem zárunk el a Trevi-kúttól, egyedül a medencéhez való hozzáférést szabályozzuk. Jelenleg a szökőkút előtti téren és a medencénél is, ahonnan az aprópénzt dobálják be a vízbe, hatalmas a káosz, az emberek egymás hegyén-hátán próbálnak közelebb kerülni. Ehelyett jobb élményt akarunk ajándékozni, amely tényleg felejthetetlenné teszi a Trevi-kúthoz való látogatást”

- mondta Trabucco. A medence két oldalán egy belépési és egy kilépési pontot állítanak fel, és a látogatókat stewardszolgálat segíti. Turistáknak fejenként két euró, rómaiaknak ingyenes lesz a belépés.

Hozzátette, az intézkedés a biztonságot is szolgálja, hiszen a jelenlegi tömeg a zsebtolvajoknak kedvez. Másrészt így meg tudják akadályozni, hogy a turisták étellel-itallal telepedjenek le a szökőkútnál, rongálva a műemléket. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG