2p

Duplájára, 10 euróra emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében a következő turisztikai szezon kezdetén, jövő tavasszal, és az ideinél kétszer több napon át kell megfizetni - jelentette be az észak-olaszországi város vezetése.

A megemelt díjat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem a városban szállnak meg. A szállóvendégek ugyanis idegenforgalmi adót fizetnek. A napi belépőt ráadásul tovább, július végéig kell majd fizetniük a városba látogatóknak, és kétszer annyi napon át, mint idén.

A belépődíjat csak a különösen nagy forgalmú napokon, hétvégéken (a pénteket is beleértve) és a június 2. nemzeti ünnepen kell megfizetni, és csak reggel fél 9-től délután 4-ig, így jövőre összesen 54 napon (szemben az idei 29 nappal).

 

Duplájára emelik a belépő árát
Duplájára emelik a belépő árát
Fotó: Depositphotos

Velencében idén tavasszal vezettek be 5 eurós belépődíjat azoknak, akik nem ott szállnak meg. 485 ezer turista mintegy 2,4 millió euróval gazdagította a várost az idei idényben. Akik legkésőbb 4 nappal érkezésük előtt lefoglalják a jegyet, azok továbbra is 5 euróért léphetnek majd be a városba. Tizennégy évnél fiatalabbak után nem kell fizetni.

A napijegy meglétét okostelefonon megjeleníthető QR-kóddal kell igazolni. Aki ezt nem tudja bemutatni, az akár 300 euróra is büntethető, de a kísérleti fázisban ezt még nem ellenőrizték a hatóságok. Velencében 50 ezren élnek és a vendégágyak száma is nagyjából ugyanennyi. A napijegyekből befolyó bevételt a városvezetés a csatornák, az utak és az épületek felújítására fordítja. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG