2p
Évek óta pluszban zár a jegybank, az első félévben sem volt ez másként.

A Magyar Nemzeti Bank 2015 első felében 36 milliárd forint nyereséget ért el, amely kétszerese a 2014 azonos időszakához képest - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.

Mi a jegybank feladata?

A jegybankoknak hagyományosabb szerepet kell elképzelni, a válság által kikényszerített, bizonyos unortodox módszerek megőrzésével, a fő banki szereplőknek azonban a kereskedelmi bankoknak kell lenniük - mondta Matolcsy György jegybankelnök Bankrendszer jövője a közép- és kelet-európai régióban című konferencián. Részletek >>>>

A tájékoztatás szerint a kedvező jegybanki eredmény főként az alapkamat-csökkentési ciklus és a jegybank önfinanszírozási programjának következtében csökkenő kamatkiadásoknak köszönhető. 

Emellett a pénzügyi műveletekből származó eredmény is pozitívra fordult, a magas kamatozású papírokhoz kapcsolódó számviteli veszteség tavalyi elszámolása érdemben javította a következő évek eredményét - olvasható a közleményben.

Az MNB az utóbbi éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta: 2013-ban - az előző jegybanki vezetés által tervezett 203 milliárd forintos veszteség helyett – 26,3 milliárd forintos, 2014-ben pedig csaknem 28 milliárd forintos nyereséggel zárt. Ezzel a központi költségvetés mindkét évben mentesült a veszteség megfizetésének terhe alól. Az idei első fél éves adatok alapján ez a folyamat idén is folytatódik - írta a jegybank.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG