3p
Az MNB elnöke elmondta, mi a jegybankok feladata és ahhoz miért kellenek unortodox módszerek.
Erdem Basci, a török, Matolcsy György, a magyar és Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke A bankrendszer jövője a közép- és kelet-európai régióban című konferencián. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kelet-közép-európai bankrendszer jövője "pozitív", ez a jövő pedig a hitelezésről szól - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Bankrendszer jövője a közép- és kelet-európai régióban című konferencián.

Unortodox módszerek

Az MNB és a Magyar Közgazdasági Társaság közös rendezvényén Matolcsy György hangsúlyozta: bár a globális pénzügyi válság hatásai nem tűnnek el, vissza kell térni a normális kerékvágásba. A jegybankok számára szavai szerint hagyományosabb szerepet kell elképzelni, a válság által kikényszerített, bizonyos unortodox módszerek megőrzésével, a fő banki szereplőknek azonban a kereskedelmi bankoknak kell lenniük.

Matolcsy György hangsúlyozta: a kereskedelmi bankoknak aktív szerepet kell betölteniük, hitelezniük kell és a beruházási projekteket finanszírozniuk.

Mindent átírt a válság

Az MNB elnöke szerint a 2008-as pénzügyi válság szinte mindent megváltoztatott a bankszektorban, így a kormányok, jegybankok, az üzleti szektor, és a bankrendszer ügyfeleinek gondolkodását is átalakította. A gazdaságelméletben is sok alapvető fontosságú dolog megváltozott, például az árfolyamok és az infláció közötti kapcsolat, amely nem annyira közeli, nem annyira merev, és nem annyira erős.

A bankrendszer hozzáállása is átalakult, és a magyar háztartások, ügyfelek is felelősebbé, konzervatívabbá, konzekvensebbé váltak.

2013-ban az MNB vezetése megváltoztatta a jegybank monetáris politikáját: az alapkamat mostanra történelmi mélypontra csökkent, bevezették az elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat támogató növekedési  hitelprogramot (nhp).

A Magyar Nemzeti Bank emellett egy úgynevezett önfinanszírozási programmal segítette az államadósság csökkentését - idézte fel.

Sarkon ólálkodó

Matolcsy György szerint a jövőben egy új szabályozói rendszert is létre kell hozni, amely kiegyensúlyozottabb, mint az eddigi. Továbbra is elejét kell venni a "sarkon ólálkodó válságoknak", de nem kockázatos módszerekkel, hanem kiegyensúlyozott, szilárd szabályozói mixszel - jegyezte meg.

Az MNB elnöke szerint a kormánynak is segítenie kell a bankrendszert a hitelezésben, és a beruházási projektek finanszírozásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG