A Központi Statisztikai Hivatal egy időben publikálta a második negyedéves GDP és a júliusi inflációs adatot. A gyorsjelentés szerint a magyar gazdaság technikai recesszióba süllyedt, mivel negyedéves összehasonlításban 0,2 százalékkal esett vissza a GDP. Júliusban éves összehasonlításban tovább gyorsult az infláció, az árak 5,8 százalékkal emelkedtek meg.
A Goldman Sachs bankcsoport londoni közgazdászai szerint a kamatcsökkentéshez a recesszió ellenére is az kell, hogy a monetáris tanács megfelelőnek találja a külső kockázati környezetet, ehhez pedig szükséges lesz az IMF/EU-megállapodás elérése.
A 4cast nevű londoni gazdaságelemző cég közgazdászainak kommentárja szerint "erős dilemmát" okoz a magas inflációval kísért recesszió a monetáris tanácsnak, és "e dilemmát az IMF/EU-megállapodás oldhatná fel".
A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői szerint is az MNB előtt álló dilemmát mutatja a "makacsul magas" infláció és a recesszió, de a jegybank a kamatcsökkentéssel megvárja legalább azt, hogy érdemi előrelépés történjen az IMF/EU-tárgyalásokon.
Nyeste Orsolya, az Erste makroelemzője elmondta: a monetáris tanács külső tagjai sokkal inkább az ország kockázati megítélésének alakulását tartják szem előtt, mint az inflációt, legalábbis erre utal két külső tagnak a monetáris lazítás közelségéről szóló korábbi nyilatkozata. Az elemző úgy vélte: az IMF/EU-megállapodás megkötéséig érdemi kamatcsökkentés nem valószínű, a monetáris lazítás a negyedik negyedévben kezdődhet meg.
Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője is úgy vélte, hogy a monetáris tanács külső tagjait kevésbé befolyásolja a magas infláció, azt az egyszeri kormányzati adóintézkedéseknek tulajdonítják. Az elemző a fő inflációs mutatók mellett a maginfláció 5 százalék fölötti mértékére hívta fel a figyelmet, és ő sem lát lehetőséget érdemi kamatcsökkentésre.
Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a keddi előzetes GDP-becslés megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, ugyanakkor az infláció továbbra is magasabb a vártnál.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
6 órája
-
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
6 órája
-
Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
6 órája
-
Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
7 órája
-
„Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
7 órája
-
A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
7 órája
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
7 órája
Mfor.hu Top24
- Csányi Sándor már régen tett olyat, mint amibe most vágott bele
- Az ügyészségnek is hátat fordít a Tisza-kormány alatt távozott korábbi legfőbb ügyész
- Váratlanul lemondott Kapitány István egyik államtitkára
- Tisztul a kép, valósággal öntötték a pénzt Orbán Viktorék a nagy sporteseményekbe
- Feljelentést tett a Miniszterelnökség egy hárommilliárd forintos szerződés ügyében
- Rég volt ennyire erős a forint és még tovább erősödhet
- Kiderült, miért mondott le gyorsan az energetikai államtitkár
Pénzügyi szektor
Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban.
Pénzügyi szektor
175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor
Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor
A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában.
Pénzügyi szektor
Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor
Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor
Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor
Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor
Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
- Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet 2026. október 11. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Elfogadták Szlovákiában a 2027-es költségvetést.
6 órája
Nemzetközi
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Az amerikai elnök megint nagyot mondott.
6 órája
Makro / Külgazdaság
Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Módosíthatják a metánrendeletet.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
2026. október 14. 06:46
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
2026. október 14. 18:50
-
Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
2026. október 14. 18:20
-
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
2026. október 14. 16:52



