3p

Ezt az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován jelentette ki az általa irányított hitelintézet 2021-es évéről tartott sajtótájékoztatón. Azt külön ki is hangsúlyozta: az Erste stabilan működik. 

Az Erste Bank Hungary Zrt. közel 60 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2021-es esztendőt - derült ki a hitelintézet mai sajtótájékoztatóján. Működési bevételei 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 19,8, a díj- és jutalékbevételek pedig 16,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevételek 44,9 százalékkal.

Akár még a Sberbankra is rástartolnak. Fotó: MTI
Akár még a Sberbankra is rástartolnak. Fotó: MTI

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2021 végén több mint 9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene pedig 3 százalékkal nőtt az előző év teljesítményéhez képest. A lakossági új kihelyezések értéke 0,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 33 százalékkal nőtt egy év alatt. 

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2021-ben 17 százalékkal, 4154 milliárd forintra nőtt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya közel 60 százalék volt. Amíg az Erste Banknál a lakossági ügyfélbetétek állománya 19,3 százalékkal nőtt, addig az Erste Befektetési Zrt.-nél befektetett és kezelt vagyon 5,3 százalékkal gyarapodott. 

A vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2020-as teljesítményt, a kötvény- és a hitelállomány pedig együttesen 3 százalékkal nőtt egy év alatt. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány 9 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új finanszírozás 6 százalékkal csökkent 2021-ben, míg az állomány 3 százalékkal gyarapodott egy év alatt. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új kihelyezés volumene 29 százalékkal nőtt, ugyanakkor a hitel- és kötvényállomány 3 százalékkal csökkent. A bank aktív a Nemzeti Kötvényprogramban is. Az Erste 2021-ben 7 kötvényjegyzésben vett részt, összesen több mint 51 milliárd forint értékben.

Bizonytalanságot jelent a makrogazdasági pálya, ezért sok mindent újra kell gondolni és elemezni. Most jövünk rá, a magyar milyen módon volt összefűzve az orosz és ukrán gazdasággal – jelentette ki Jelasity Radován. Aki külön kihangsúlyozta: az Erste Bank stabilan működik. 

Arra a kérdésre, hogy érdeklődnek-e a bebukott Sberbank-ügyfélállománya iránt, a bankvezető elmondta, az Erste mindig pozitívan és proaktívan nézte azokat a lehetőségeket, hogyan lehet növekedni.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG