1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Egyesült Államok után Európában sem vezetik be 2013 elején a szigorúbb banki tőkeelőírásokat tartalmazó Bázel III szabályokat - mondta Andreas Dombret, a német jegybank Bundesbank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke egy lapinterjúban.

A közgazdász a német üzleti napilap Handelsblattnak adott interjúban elmondta: az év végéig már nem maradt idő, hogy az Európai Unió megegyezzen a szabályok bevezetéséről szóló jogi szövegeken, és azt tagállami szinten is törvényerőre emeljék. A feltörekvő és fejlett államokat tömörítő G20-as államok vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy 2013-ra életbe lép a szabályrendszer. Andreas Dombret azonban hangsúlyozta, hogy "2013 közepe tökéletesen reális időpont" a szabályok bevezetésére.

Az amerikai bankok korábban bejelentették, hogy nem vezetik be januárban a csomagot

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már november elején bejelentette, hogy - a szabályozás bizonytalanságai miatt, illetve a bankok részéről felmerülő számos kérdés miatt - nem számítanak arra, hogy január elsejével hatályba lép a szabályozás. A döntés akkor számos más ország szakemberének, így a kanadai és több európai jegybank elnökének rosszallását váltotta ki.

A második görög mentőcsomagnak megfelelő nagyságú pakkot kaphat Spanyolország, hogy stabilizálja bankrendszerét: a pénz nagyjából fele egyetlen bank megmentésére megy el. Részletek >>>

A késlekedés azért is ad okot aggodalomra, mert a Bázel III az egyetlen nemzetközileg összehangolt intézkedéscsomag, amelyet a pénzügyi válság tanulságait levonva alakítottak ki. Sokak szerint az amerikai hezitálás akár ezt az egyetlen törekvést is ellehetetlenítheti.

A Bázel III-at csak csúszik, de életbe fog lépni

Dombret azonban a Handelsblattnak úgy fogalmazott: "a Bázel III életbe fog lépni, hiszen biztonságosabbá teszi a nemzetközi bankrendszert, és mivel egy globalizálódott világgazdaságban mindeninek érdeke, hogy legyenek olyan közös előírások, amelyek bizalmat szülnek". Éppen emiatt biztos, hogy az amerikaiak is bevezetik a szabályokat - tette hozzá.

A G20-as országok állam- és kormányfői 2010 novemberében hagyták jóvá a szigorúbb banki tőke- és likviditási követelményeket előíró Bázel III szabályozás bevezetését. Az új előírások - amelyeket fokozatosan, 2013 és 2018 között kell életbe léptetni - szerint a bankok kötelező tőketartalék-rátája 2,5 százalékról 7 százalékra emelkedik, de egyes rendszerkockázati jelentőségű bankoknak még ennél is magasabb tőketartalékkal kell működniük. A Bázel III ezen kívül a banki mérlegek méretére, illetve a likviditási helyzetre nézve is új előírásokat fogalmaz meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG