3p
Úgy tűnik, néha azért keresnek rá sokan a kriptodevizákra a Google-nál, mert nagyon felmentek az árfolyamok. Néha meg azért mennek fel, mert sokan rákerestek, majd vásároltak. Nem igazán lehet előre tudni, melyik verzió érvényes. Mostanában ráadásul megváltozott valami.
(Pixabay)

A bitcoin árfolyamát vannak, akik az alapján próbálják magyarázni, előrejelezni, hogy hány felhasználó vásárolt belőle. Mások a forgalomból vonnának le következtetéseket, de ez mostanában tévútnak bizonyulhatott. (Erről írtunk nemrég itt»»» és itt»»» is.) Egy harmadik módszer a befektetők érdeklődését, ezen keresztül az árfolyamot a Google-keresések számából próbálja levezetni.

Amint a grafikonokon látszik, tényleg eléggé együtt mozgott az utóbbi egy évben a keresések száma és az árfolyam, az ethernél is. (Ethereum=az egész elszámolási, programozási rendszer, a projekt; ether=a digitális fizetőeszköz.) De nem igazán világos az ok-okozati kapcsolat, azaz a keresések száma után megy-e fel az ár, vagy az árugrások után nő meg a keresések száma. A tyúk vagy a tojás van előbb?

Az előbbire példa az ether, amelynél december 10-e körül volt egy nagy csúcs a keresésekben (heti adatok), ezt mégsem követte érdemleges drágulás. Az árfolyam csak jóval később, a január 7-án végződött héten érte el csúcsát, igaz, ekkor a keresések is megint nagyon magasan álltak.

A bitcoinnál a decemberi árfolyamcsúcs előtt is, után is egy ideig magasan állt a keresések száma, manapság viszont úgy tűnik, hogy szokatlanul elvált a két vonal egymástól. Az árfolyam annak ellenére viszonylag magasan van, hogy a Google-nél az érdeklődés október óta nem látott mélypontra süllyedt. Pedig október végén kevesebb mint hatezer dollárt ért egy bitcoin, most közel kétszer annyi.

Mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy sokan már megismerkedtek a bitcoinnal, és nem Google-keresések útján szerzik az információikat? (Se szeri, se száma már a különböző kriptodeviza-portáloknak és fórumoknak.) Lehet, hogy a nagyobb befektetők uralják a piacot, kevés számú szereplő mozgatja most a szálakat, a kicsik nagyobb része kiszállt?

A grafikonokon látható az is, hogy az ether(eum) iránti érdeklődés csak töredéke a bitcoin irántinak, úgy nyolcada-tizede. Az ether piaci kapitalizációja jelenleg így is 43-44 százaléka a bitcoinénak. Mi lesz, ha az ethert is hasonló mértékben felkapják a népek? Nyolcszorozódik az ára, vagy távolról sem? Nem tudjuk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG