3p

Enyhe csökkenéssel zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint egy céláremelésen kívül, ami OTP-t érintette, nem jelent meg kibocsátói hír, így nincs különösebb oka annak, hogy a kedvező nemzetközi hangulat ellenére visszafogottan alakult a kereskedés. Szemán Péter úgy véli, hogy a Magyar Telekom a befektetői várakozások miatt erősödhetett, a társaság első negyedéves jelentését a tőzsdezárás után teszik csak közzé.

A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3034 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 240 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 0,96 százalékkal 951 forintra nőtt, forgalma 867,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,31 százalékkal 9445 forintra esett, a részvények forgalma 827,1 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6084,13 ponton zárt szerdán, ez 16,42 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

A nyugati parketteken jó volt a hangulat

Indexemelkedéssel zártak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.

Lendületet adott az európai részvényindexeknek az inflációs nyomás enyhülésére utaló áprilisi amerikai fogyasztói árindex. Az infláció csökkenése megerősítette a befektetők bizalmát abban, hogy a Federal Reserve az év hátra lévő részében a hitelfelvételi költségek csökkentésébe kezd bele. Ezzel párhuzamosan az euróövezetre vonatkozó friss GDP-becslések megerősítették, hogy a régió az első negyedévben kilépett a recesszióból.

A londoni, frankfurti és párizsi indexek új rekordot értek el, a milánói 2007 végi, a madridi 2009 végi szintre emelkedett vissza.

Az összeurópai STOXX 600 index 0,60 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,41 százalékkal végzett magasabban. Londonban az FTSE 100 index 0,19 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX index 0,80 százalékkal, a párizsi CAC 40 index pedig 0,17 százalékkal zárt magasabban. Milánóban FTSE MIB index 0,62 százalékkal, Madridban az IBEX 35 index 1,10 százalékkal erősebben fejezte be a szerdai kereskedést.

Az olajár szerdán két havi mélypont közelében ingadozott. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) napi 1,1 millió hordóra csökkentette a globális kereslet növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését, ami napi 140 ezer hordóval marad el az előző prognózisban jelzettől. Az OPEC havi jelentése szerint pedig a tagok az elmúlt hónapban napi több mint félmillió hordóval lépték túl kitermelési kvótájukat. Keresletnövekedési előrejelzésén viszont az OPEC nem változtatott.

Az európai kereskedési idő végén a 24 órás nemzetközi kereskedelemben hordónként 78,03 dolláron állt az amerikai WTI ára, 0,02 százalékos napi emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,05 százalékkal csökkent 82,34 dollárra.

Az arany spot ára 1,14 százalékos emelkedéssel unciánként 2382,56 dolláron áll, közel egy hónapja a legmagasabb szinten.

A dollárindex 0,53 százalékkal 104,49 pontra csökkent. Az eurót 1,0864 dolláron jegyzik 0,47 százalékos erősödéssel.

További befektetési témájú cikkeinkért kattintson ide! >>

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG