4p
A hitelminősítés árnyékában is egészen lendületesen indult a kereskedés a hét utolsó napján, a fő részvényindexek is emelkedéssel indították a napot. A Richter és az OTP húzza a hazai piacot, drágult az olaj, Nyugat-Európa szintén szárnyra kapott. Amerikában már előre készülnek a hétfői szünnapra, de mi lesz mindeközben a forinttal?

Az elemzők a nemzetközi hangulattal megegyező kereskedésre számítanak a mai napra a tőzsdéken, a Budapesti Értéktőzsde pedig hozta a papírformát: a BUX enyhe emelkedésben, 38 526,77 ponton nyitotta a kereskedést. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Rövid Szabolcs elmondta: Amerikában és Ázsiában is emelkedés mutatkozott a tőzsdéken, míg Európában a vevők dominálnak és a régióban is jó a hangulat, ez húzhatja a Budapesti Értéktőzsde árfolyamait.

A bluechipek egytől-egyig emelkedésben vannak, kiemelkedő az elmúlt hetekben sokat ütött Richter teljesítménye, a gyógyszerpapír egészen 1,8 százalékos pluszig is kapaszkodott a nyitást követően. A gyógyszergyártó nehezen heverte ki az Esmya körül indult vizsgálatot, majd a további esetek felvételének tiltását, a befektetők azonban mostanra úgy tűnik, megbocsátották a bizonytalanságot. Az OTP 1,5, a Mol fél százalék feletti emelkedésben is járt, a Magyar Telekom pedig a maga szerény 0,2-0,3 százalékos emelkedésével zárja a sort a bluechipek közül.

A legfrissebb árfolyamokat itt találod meg a Privátbankár.hu-n. >>>

Dübörgés a hitelminősítés árnyékában

Ahogy arról már korábban mi is írtunk, ma este dönthet idén először hitelminősítő a magyar gazdaság sorsáról. Este, piaczárás után adja ki jelentését ugyanis a Standard & Poor’, a hitelminősítő tavaly augusztus 25-e óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben a "BBB mínusz" szintű, befektetési ajánlású magyar államadós-besorolásra.

A pozitív kilátásokat a hitelminősítők az általános gyakorlat szerint átlagosan 12-18 hónapos időtávlatban konvertálják felminősítésre, de ez korántsem írott szabály, sőt a kilátás előzetes módosítása sem előfeltétele az adósosztályzat változtatásának. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemezője szerint azonban felminősítésre csak az országgyűlési választások után kerülhet sor.

Dübörög Európa, izmozik a forint

Nyugat-Európában hasonlóan jó a hangulat, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,46 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,75 százalék erősödéssel kezdte a kereskedést. A főbb piacok egytől-egyig 0,5-1 százalékos emelkedést produkáltak a nyitást követő órákban. A forint végül összekapta magát, és a csütörtöki 311-es szintekről lassú oldalazással elindult lefelé, jelenleg a 311,15-310,85-ös szintek között oldalazgat. Az olaj ára emelkedett, a Brent hordónként 0,39 százalékkal 64,58 dollárra, a WTI 0,28 százalékkal 61,51 dollárra.

A legfrissebb árfolyamokat itt találod meg a Privátbankár.hu-n. >>>

A tegnapi dömpinget egyébként a kedvező vállalati jelentések mozgatták. Kiemelkedő, tíz százalékos árfolyamnyereséget ért el az Airbus elemzői várakozásokra rácáfoló eredmény beszámolójának köszönhetően. Szintén kedvező eredmény emelte meg több mint két százalékkal a holland Aegon biztosító társaság részvényének árát. A svájci Nestlé élelmiszeripari vállalat részvénye viszont két százalékkal gyengült, mivel 2017-es eladásai elmaradtak a várakozásoktól. Ma a Renault Nissan, az Allianz és a Norsk Hydro teszi közzé eredmény beszámolóját.

Megint püffed a Bitcoin, Amerika szünetre készül

A Bitcoin árfolyama pénteken két hete első alkalommal ismét 10 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptodeviza tavaly december közepén 19 ezer dollár felett érte el árfolyamcsúcsát, majd onnan 6 ezer dollár alá esett a múlt héten. A Coinbase kereskedelmi platformon a Bitcoin jegyzése az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával 10 070 dolláron állt, de 10 200 dollár felett is volt korábban jegyzés.

Ma egyébként hosszú szünetre készül majd az amerikai piac, február 19-én, hétfőn ugyanis Elnökök napja lesz, emiatt nem lesz kereskedés a tengerentúlon. Ez az ünnep minden év februárjának harmadik hétfőjére esik, és legalább egy tucat államban hivatalosan Washington és Lincoln születésnapja, egy tucat másik államban pedig Elnökök Napja. A Kongresszus 1971-ben Washington születésnapját és számos más ünnepet hétfői napra állandósított, hogy hosszú ünnepi hétvégék jöhessenek létre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG