3p
A trend megtörhetetlen, az olajár mindent megtesz, hogy összehozzon egy duplázást a mélypontról. A tőzsdék közben esésnek indultak, miközben jönnek vállalati eredmények: jól sikerült a negyedév az Amazonnak és a Samsungnak. A forintot nem tudta tartósan meghatni a jegybanki jelzés, miszerint nem befolyásolják az árfolyamot.

Mindkét fő olajfajta magasan 45 dollár fölé került, a WTI ára 46,30, a Brenté 48. A rövidtávú emelkedő trend töretlen, a mélyponthoz képest már 90 százalék az emelkedés. Lassan az olajexportőrök fellélegezhetnek, és a jegybankok sem fognak már annyira félni a deflációtól. Ugyanakkor az arany is új éves csúcsra tör 1280 dolláros árával.

Brent olaj, 5 nap

Az amerikai tőzsdéken tegnap komolyabb esés bontakozott ki, az S&P 500 index 2075, a Nasdaq 4800 pontig esett. Utóbbit főleg a nagyobb technológiai papírok viselték meg: a gyenge negyedéves eredményt hozó Microsoft, Google, Apple és Netflix folytatták többnapos eső trendjüket, némelyikük a 200 napos mozgóátlagot is törte. Az Apple-ben meglévő részesedését tegnap kiszórta Carl Icahn, aki eddig töretlenül hitt a cégben, és duplázást vizionált az árfolyamban.

A Facebook ezzel szemben emelkedett a jó negyedéves jelentés után, igaz, a 120 dollár fölötti ár sok volt neki, nap végére visszaesett 117 alá, de még ez is 7 százalékos emelkedés. Zárás után jött az Amazon eredménye, ami a várakozásoknál jobb lett, így még a késői nemhivatalos kereskedésben meg is tépték a papírt 10 százalékkal.

Microsoft

A Samsung is jelentett, ott is jól megy a bolt, ők a negyedévben 80 millió telefont adtak el, míg az Apple csak 50 milliót. Persze ők is panaszkodnak, hogy újabb kínai és indiai gyártók bukkannak fel és olcsóbb termékekkel árasztják el a piacot, de hát ez a kapitalizmus rendje, és ez nem egy olyan termék, ahol monopolhelyzetet lehetne fenntartani.

Ma Európában is esnek a részvények, az indexek bő 1 százalékos mínuszban vannak. A DAX 10 200 ponton áll, kérdés, hogy meg tudja-e tartani a nagy nehezen elért 10 ezer fölötti értékeket.

A hazai tőzsdén mérsékeltek a mozgások, az Mol fél százalékot emelkedik 16 450 forintig, az OTP és a Richter 0,4 százalékkal esnek, 7240 illetve 5400 forintig.

A forint piacán rövid ideig tartott az öröm azt követően, hogy a jegybank jelezte: nincs árfolyamcél, nem foglalkoznak az árfolyam gyengítésével. Tegnap ennek ellenére az eddig is erős 310-es szint továbbra is áttörhetetlennek bizonyult, a jegyzés visszatért 311,30-ig az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG