1p
Maradt a határozott emelkedés a részvénypiacokon, folytatódott az arany és a kőolaj drágulása, ugyanakkor az EUR/USD szinte mozdulatlan maradt. A budapesti tőzsdén is folytatódott az impozáns növekedés, a forint pedig jelentősen erősödött. A háttérben az amerikai gyorsjelentési szezon kezdete és a vártnál erősebb kínai exportadat áll.

Egy százalék körüli ugrással nyitotta a New York-i tőzsde vezető indexei, miközben a nagy nyugat-európai részvénypiacok még ennél is nagyobb, 2-3,5 százalék közötti pluszt mutatnak. A hangulat nagyon határozottan javult, miután jól indult az amerikai gyorsjelentési szezon a tavalyi negyedik negyedévről. A sort az alumíniumipari óriáscég, az Alcoa nyitotta.

Az Alcoa ugyan 191 millió dolláros veszteséget jelentett a tavalyi utolsó negyedről, viszont a bevétele a várakozások fölött, 6 százalékkal nőtt, 5,99 milliárd dollárra. Az elemzők átlagos, előzetes várakozása mindössze 5,7 milliárd dollárról szólt. A legjobb hírt a céggel kapcsolatban azonban mégsem a számsorok hordozták, hanem a cég ügyvezető igazgatója, Klaus Kleinfeld jelentette be. A cégvezető ugyanis bejelentette, hogy megemelik a 2012-re szóló globális alumínium-keresleti várakozásukat. A cég szerint idén 7 százalékkal fog nőni az világméretű kereslet az ipari fém iránt.

Javították a hangulatot a hajnali kínai külker adatok is. Decemberben tovább nőtt a kínai külkereskedelmi többlet. Míg novemberben 14,5 milliárd, addig decemberben már 16,5 milliárd dollár többlete volt a kínai külkereskedelemnek. A háttérben a kivitel további brutális bővülése áll. Az export 13 százalék fölött bővült éves alapon, míg az import esetében jelentős visszaesés volt, decemberben mindössze 11,8 százalékkal nőtt a behozatal a novemberi 22,1 százalék után.

Az arany és az olaj ára is emelkedett, a nemesfémet 1640 forint körül, az olajat majdnem 103 dolláron jegyzik ismét.

 

A magyar piacokon kitartott a jó hangulat. Bár újabb hírek nem voltak, úgy tűnik a befektetőket megnyugtatták az elmúlt napok fejleményei és a hír, hogy Fellegi Tamás elkezdte a tárgyalásokat az IMF-fel Washingtonban. Jót tett a hazai devizának a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának devizát támogató nyilatkozata is. Miután a Fitch is leminősítette Magyarországot, már nincs új a nap alatt. Az elmúlt hetek erős forint, és részvénypiaci turbulenciái után a befektetők már azzal számolnak, hogy a jó verzió esetén sikeres lesz a megállapodás a nemzetközi szervezetekkel és az ország előbb-utóbb emelkedő pályára kerülhet.

A forint jelentősen erősödött az euróval szemben. Míg reggel még több mint 316 forintot kellett adni egy euróért, addig a New York-i tőzsde nyitásakor már csak 311 forint volt az árfolyam. Folytatódott az impozáns emelkedés a tőzsdén is, a vezető papírok szekciójában kitartott a tegnap kezdődött korrekció. A BUX több mint 2 százalékos pluszban van, az OTP stabilan visszahódította a 3000 forint fölötti szintet, 3200 forint körül mozog, ez csak ma 3 százalékos erősödés. A Mol is jól teljesít, az olajrészvények is több mit 3 százalékkal erősödtek. A blue chipek közül egyedül a Richter áll a veszteséges oldalon.

Friss árfolyamokat itt talál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG