3p
Nagyon jó napja volt a tőkepiacoknak kedden, miután az EKB a kötvényvásárlási program egy részének előre hozását jelentette be. A BUX és a forint is hálás lehetett neki, ismét zuhanni kezdett az euró, az olaj. Az euró 304,50 forint körül is volt. A Molról hírek is jöttek, sokat drágult.

 

A nap lényegében azzal kezdődött, hogy az EKB egyik vezetője bejelentette, májusban és júniusban több kötvényt vásárolhatnak a korábban üzemezettnél, hogy a nyári, likviditásszegény hónapok előtt pénzt juttassanak a rendszerbe. Igaz, a szeptemberi vásárlások összege alacsonyabb lehet.

 

Viszont arról is volt szó, hogy szükség esetén meghosszabbíthatják vagy kibővíthetik a programot a jövőben. A görögökkel kapcsolatban ezúttal inkább pozitívnak értelmezhető hír jött, ez is segített a részvényeknek.

Erősödő dollár és részvények, gyengülő árucikkek

Az európai tőzsdék nagyon hálásak voltak a jó hírnek, főleg, mivel az euró is mélyrepülésbe kezdett, és a gyenge valuta köztudottan jó az exportőröknek, kurblizza a gazdaságot. Az EuroStoxx 50 részvényindex 2,25 százalékkal ment fel, a DAX és a CAC is két százalék feletti mértékben erősödött.

Az euró/dollár 1,131-ről 1,115-e esett, ami 1,4 százalékos esés, ritkaság ekkora elmozdulás egy nap alatt. Ahogy az az erősödő dollár esetén általában lenni szokott, az árupiaci termékek esni kezdtek, a kőolaj különösen, amit később még a magyar pénztárcák is megérezhetnek. Három százalék körüli mértékben süllyedt az amerikai és az északi-tengeri olaj árfolyama egyaránt.

Szerénykedett a BUX

A BUX indexnek azért nem volt annyira jó napja, mint a nyugat-európai indexeknek, a nap közepén ugyan 0,8-0,9 százalékos pluszban is volt, de a nap végére ez 0,4 százalékra olvadt. A Molt és a Magyar Telekomot erősen vették, a Richter és az OTP pár ezreléknyit süllyedt. A Mol volt 15 ezer forint felett, 2,8 százalékos pluszban is volt, de csak átmenetileg.

További árfolyamok>>>

Nagyot estek az európai kötvényhozamok, a hazai állampapír-piaci referenciahozamokon azonban ez egyelőre nem látszott meg.

Jött két hír a Molról

A Molról a KBC Equitas szerint két fontosabb hír is érkezett, „ebből az első, hogy a cég 30 százalékos, nem operátori részesedést vásárolt a pakisztáni DG Khan blokkban. A másik bejelentés szerint a vállalat találatot ért el a Mardan Khel 1 kutatófúrásánál, a TAL blokkban” – írta a cég hírlevele.

„Közben a Raiffeisen is megemelte célárát a Molra, a korábbi 12 500 forint helyett már 17 500 forinttal számolnak” - folytatják. A Raiffeisennél az ajánlást is javították, semleges helyett már vételre javasolják.

A jók rosszak, a rosszak jók

Az euró/forint a nap eleji 308,70 körüli szintről este hat órára a 305,40 forintos szintre ment le, ami 1,1 százalékkal alacsonyabb szint. De volt nap közben 304,50 közelében is.

Az USA indexei pluszban kezdtek, majd visszacsúsztak nulla közelébe, a ludas főleg a Wal Mart gyenge gyorsjelentése volt. De megint jött a „jó hír, az rossz hír” effektus is, ugyanis a lakáspiacról nagyon jó adat jött ki, ami a kamatemelési félelmeket erősítette. Így a jó makroadat épphogy kedvét szegte a befektetőknek.

További árfolyamok>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG