6p

A tegnapi meglepően magas inflációs adat után elszállt a dollár, a befektetők azt találgatják, mibe érdemes tartósan magas pénzromlás idején fektetni. A részvénypiacok azonban megnyugodtak, Európában emelkedés van. A Mol hirtelen bezuhant, az euró/forint pedig már 365 felett van. Sikeres volt az AutoWallis-jegyzés.

Bár a tegnapi nap a magas infláció miatt csúnyán végződött az amerikai részvénypiacon, ma Európában pozitív maradt a hangulat. A német, francia, brit indexek 0,2-0,4 százalékos pluszban vannak, a Stoxx 600 mutató is 0,15 százalékkal megy fel. Az amerikai határidős indexek is javulásról, korrekcióról árulkodnak, az S&P 500-é 0,3, a Nasdaq-é 0,6 százalékkal van feljebb.

Itthon a BUX index is nulla felett járt, de már 0,5 százalékos mínuszban van. Az OTP ugyan 1,3 százalékkal emelkedett, de a Mol 0,5 százalékos pluszból nemrég hirtelen lezuhant mínusz két százalék környékére. (Frissítés: már négy százalék.) Minden bizonnyal a kormány üzemanyagár-befagyasztásról szóló rendelete miatt. A Richter 0,1, a Telekom 1,5 százalékos süllyedést produkál.

Árfolyam

A forint tovább gyengül, az euró már 365,40, 2,2 forinttal van a tegnap esti szint felett.

Meglepetésre 31 éve nem látott infláció az USA-ban

A fogyasztói árindex az USA-ban 0,9 százalékkal emelkedett a múlt hónapban a szeptemberi 0,4 százalék után – közölte az illetékes minisztérium. Az októberig tartó 12 hónapban pedig 6,2 százalékkal nőttek az árak. Ez volt a legnagyobb éves emelkedés 1990 novembere óta.

Az ingadozó élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció 0,6 százalék volt, éves alapon pedig 4,6 százalék, ami 1991 augusztusa óta nem látott csúcs. A Reuters által megkérdezett közgazdászok csak a teljes fogyasztói árindex 0,6 százalékos és a maginfláció 0,4 százalékos havi emelkedését prognosztizálták.

Hiperinflációs pengő (E. J.)
Hiperinflációs pengő (E. J.)

Az infláció miatt amúgy is régóta aggódó amerikai tőzsde nem örült az adatnak, az előtte bizonytalankodó indexek határozottan lefelé fordultak. Főleg a technológiai szektor esett nagyot, a Nasdaq 100 index 1,4 százalékkal ment le, míg az S&P 500 csak 0,8 százalékkal.

A magyar infláció magasabb volt, mint akár a legpesszimistább elemzői jóslatok, lásd:

Robbant a Rivian, vegyes jelentések jöttek

Folytatódik a gyorsjelentési szezon is, Európában a Siemens pozitív, a Varta negatív meglepetést okozott. Az USA-ban viszont a Disney elmaradt a várakozásoktól. A tőzsdére tegnap bevezetett Rivian elektromosjármű-gyártó egyetlen napon 29 százalékkal ment fel a kibocsátási árhoz képest, 100,7-re, ma pedig a hivatalos kereskedés előtti üzletekben már 109 dollárnál jár.

Túljegyzéssel zárult az AutoWallis-kibocsátás

Sikerrel zárult kedden az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása – közölte a társaság.

Az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17 milliárd forint összegű jegyzést adtak le lakossági és intézményi befektetők a meghirdetett 107-122 forintos ársávban. Így 117 forintos kibocsátási áron jutnak a papírokhoz a lakossági és az intézményi befektetők.

A maximum nyolcmilliárdosra tervezett jegyzés felső korlátját tízmilliárd forintra emelte a kibocsátó. A lakossági jegyzők 2,5, az intézményi befektetők 7,5 milliárd forintért kapnak ebből. Több mint tíz éve nem volt ilyen méretű lakossági részvényjegyzés a Budapesti Értéktőzsdén – teszik hozzá.

Meglódult az árupiac is a pénzromlás miatt

A magas amerikai inflációs adatra megindult tegnap az arany, az ezüst, az ipari fémek árfolyama, 1-2 százalékos emelkedés volt jellemző ezeknél az árucikkeknél. Ma is folytatódik ez a folyamat, az arany, az ezüst, a réz, a palládium, a platina egy százalék körüli, az alumínium két százalékos emelkedést mutat. Az olaj 0,75 százalékkal drágul.

A DX dollárindex (Tradingview.com)
A DX dollárindex (Tradingview.com)

Csúnyán elszállt a dollár

A magas infláció következtében várható magasabb kamat, illetve kötvényhozam azonban erősíti a dollárt. Ez visszafoghatja az árupiacot is. Az amerikai dollár értékét egy devizakosárhoz mérő dollárindex (DX) 2020 júliusa óta nem látott szinten van. A dollár erejének sok más eszközre lehet hatása, például a dolláradósságokon keresztül számos feltörekvő ország és vállalat eszközeinek árfolyamára.

A bitcoin is megmozdult

A mostanában infláció elleni védelemként is emlegetett bitcoin is valószínűleg nem véletlenül az amerikai inflációs adat közzététele után háromnegyed órával döntött új történelmi rekordot, 68 789,6 dolláron (más források szerint 68 900 is volt). Innét azonban lefelé fordult, jelenleg 65 500 dollár körül jár. Az ether új csúcsa 4859,50 dollár volt, most 4740 dollár az ára.

A bitcoin a Binance tőzsdén. Piros nyíllal az inflációs adat bejelentése. (Forrás: Binance.com)
A bitcoin a Binance tőzsdén. Piros nyíllal az inflációs adat bejelentése. (Forrás: Binance.com)

Szállítottak az oroszok, zuhan a gázár

Miután Oroszország végre növelte az EU-ba irányuló szállításokat, az európai gáz ára mintegy tíz százalékkal süllyedt egy-két nap alatt. Alighanem közvetve az amerikai gáz árára is hatott, az USA-ban 13 százalékos volt az esés (5,45 dollárról 4,76 dollárig).

Brit tőzsdei gázár (Tradingview.com)
Brit tőzsdei gázár (Tradingview.com)

Hollandia is kilátásba helyezte, hogy az egyébként bezárás előtt álló lelőhelyeiről a tervezettnél több gázt fog kitermelni. Ma azonban a gázár ismét enyhén emelkedik.

Mivel lehet nyerni infláció esetén?

A legutóbbi inflációs adat az eddigi legsúlyosabb csapás arra a nézetre, hogy az infláció átmenetinek tekinthető. A befektetők figyelme már egyre inkább arra irányul, hogyan alakítsák befektetéseiket, mibe tegyék pénzüket – derül ki a Bloomberg cikkéből.

A részvényeket, a kriptodevizákat, az aranyat és a kötvények hozamgörbéjének laposodására tett fogadásokat a magasabb inflációs környezet potenciális haszonélvezőinek tekintik. Az állampapírok és a technológiai részvények viszont zuhantak, mivel erősödnek a várakozások, hogy a Federal Reserve előbb-utóbb kamatemelésre kényszerül.

Fizetett az Evergrande

A csőd szélén álló, hatalmas adósságot maga előtt görgető Evergrande kínai ingatlanóriásnak ma nagy értékben kellett kamatfizetést teljesítenie külföldi befektetők felé. Lapértesülések szerint megkezdte a kifizetéseket, így formálisan továbbra sincs csődben, és ezzel ismét némi időt nyerhet.

(Az Evergrande helyzetéről az Mfor.hu írt.)

Túlárazottak a részvények? Esés jön?

Miután a negyedéves jelentések időszaka véget ér, kevesebb olyan hír jelenhet meg, ami magasabb szintre emeli az árfolyamokat – írja az Erste Befektetési Zrt. Ez akár egy korrekciót is beindíthat a cég szerint.

A vállalatok 88 százaléka felülmúlta a várakozásokat. Az indexek szépen emelkedtek, és így elértünk egy túlértékelt, illetve túlvett szintet. Az S&P 500 értékeltsége igen magas, a 20,7-es előremutató P/E ráta felülmúlja a 16-os ötéves átlagot. Egy rövid ideig az RSI mutató is a 75 pontos érték felett volt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG