3p

Közel 3 százalékot esett a réz világpiaci ára, melyhez baljós jelek és egy ipari felmérés társult.

A jegyzés hét eleji mélypontja tonnánként 10 848 dollár volt a londoni fémtőzsdén (LME). Ez már közel 3 százalékos esést jelent a réz világpiaci jegyzésében a múlt pénteki állapothoz képest, de akár további csökkenés is kibontakozhat, erre utal legalábbis a kurzus technikai képe és a bizonytalanság a fundamentumok terén.

Kína megingott?

A fundamentumok tekintetében a két csúcsvezető, az amerikai elnök és kínai kollégájának találkozóját övezte felfokozott várakozás. Ez a tárgyalás, azaz a csodálatos találkozó nem rengette meg az ipari fémek piacát, így aztán a múlt hét végén már Kínából érkező kereskedelmi adatok kezdték el aggasztani a befektetőket. Kína ipari tevékenysége ugyanis lassabb ütemben bővülhetett októberben, mivel az új megrendelések és a termelés a vámok miatti aggodalmak hatására csökkent – ez már egy november elején megjelent felmérésből derült ki.

Árfolyam

Rátesz egy lapáttal a kormányzati leállás

Ehhez társult, hogy novemberi kamatdöntésekor – melybe még az óraátállítás is beleszólt – az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és vezetése visszafogottan nyilatkozott a további monetáris lazításokról, ami szintén nem segítette a befektetői étvágyat. Ráadásul a Federal Reserve rámutatott, hogy a kormányzati leállás miatt előfordulhat, egyáltalán nem vagy nem időben látják a legfontosabb és legfrissebb makroadatokat, ami nehéz helyzetet eredményezhet a kamatdöntéssel összefüggésben is. Szakértők szerint e nyilatkozat is éreztette hatását az elmúlt napok kereskedésében.

A réz kínálati oldalán a Goldman Sachs elemzői a bányászatban tapasztalt fennakadások és ellátási zavarok ellenére nem hiszik, hogy az a szűkösség, amelyet a piac vár, a következő hat hónapon belül megjelenne. Mint fogalmaznak: „még a globális finomított termelés jelentős csökkenését is figyelembe véve, tartjuk azon álláspontunkat, hogy a piac 2026-ban is enyhe többletet fog mutatni, ami összhangban van a következő évre vonatkozó, tonnánkénti 10 500 dolláros rézár-előrejelzésünkkel”.

2025. október végéig a rész világpiaci ára már így is közel 20 százalékkal nőtt, de féléves alapon is két számjegyű növekedést produkált az LME parkettjén. Hogy mindez odáig vezet-e, hogy a réz is szinte szó szerint arannyá válik, nos, arról itt írtunk.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG