2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A török deviza piacán a korábbi nagy válság után konszolidáció mutatkozik, miközben a forint gyengül. Az olaj ára újra lefelé tart, a kriptodevizák is a mélyben. Amerikában felpattantak tegnap a részvénypiacok a nagy mélységből, itthon a Telekom erősödik, a Mol gyengül.

Nyáron tombolt a török devizaválság, az év eleji 4,5-tel szemben augusztusban 8 lírát kellett adni egy euróért. Végül megindult a konszolidáció: a török jegybank kamatot emelt, a kormány visszafogja a kiadásokat, és kibékült Amerikával, ami a gazdaság számára nem elhanyagolható könnyebbség.

Euró/török líra

A líra a mélypont óta fokozatosan erősödik, egy euróért 5,94-et kérnek, így lassan eléri azt a szintet ahol július végén, augusztus elején begyorsult a zuhanás.

A forint gyengült: míg pénteken 321 volt az euró, ma már 324-et kell adni érte. A hónap folyamán sokszor tesztelte a 321-es szintet a hazai fizetőeszköz, de sajnos nem tudta az erős irányban áttörni, így most a gyenge irányban hagyta el azt.

Euró/forint

Újabb mélyponton a kriptodevizák, ezúttal a második legnagyobb szereplő, az ethereum grafikonját mutatjuk be, amely korábbi csúcsához képest immár a tizedét sem éri a jelenlegi, 105 dolláros áron.

Ethereum

Az amerikai részvénypiacok tegnap egy kiadósat pattantak, az S&P 500 másfél, a Nasdaq Composite két százalékkal került feljebb. Ma Európában szerény emelkedés mutatkozik, itthon sincsenek nagy izgalmak. A Mol fél százalékkal van lejjebb 3156 forinton, a Telekom 0,3 százalékkal emelkedik 446,5 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40430 40270 40830 -0,83% 40410 40440 6 194 383 280 HUF 2026-06-08 16:52:05
MOL 3946 3918 4024 +0,97% 3944 3950 1 175 950 836 HUF 2026-06-08 16:50:54
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 2648 2650 832 579 708 HUF 2026-06-08 16:51:37
RICHTER 12120 11810 12140 +1,68% 12110 12130 1 648 324 130 HUF 2026-06-08 16:50:44
OPUS 398 395 410 -1,24% 397 401 133 813 856 HUF 2026-06-08 16:50:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG