1p
Hathavi mélypontra süllyedt a kőolaj ára.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A mostani lehet a leggyengébb harmadik negyedév a kőolaj piacán a pénzügyi válság 2008-as kitörése óta. A kitermelés júliusban csúcsot ért el a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamaiban. Szaúd-Arábia és a többi jelentős OPEC-ország egyelőre nem hajlandó csökkenteni, védve a piaci részesedését, miközben az olajár 9 százalékkal csökkent az év eleje óta.

A Brent árfolyamának alakulása.
Friss árfolyamok >>>


Az északi-tengeri Brent típusból egy hordó (159 liter) 51,11 dolláron forgott közép-európai idő szerint hétfő délután egy órakor, ez 1,10 dolláros esés. Előzőleg 50,85 dolláron is járt az árfolyam, utoljára január 30-án volt ilyen gyenge. Az amerikai WTI típus ára 71 centtel, 46,41 dollárig esett, ez négyhavi mélypont.

Az olaj árára hatással volt, hogy a hétfői friss adat szerint kétéves mélypontra gyengült a kínai feldolgozóipari aktivitás. Az árfolyamot emellett lefelé nyomja az erős dollár. A piac attól tart, hogy túlzott mértékű tartalékok halmozódhatnak föl, mert a kitermelés nem csökken, miközben a kínai gazdaság lassulásával gyengülhet az ázsiai óriás nyersanyagéhsége.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG