5p
Továbbra is pozitív a hangulat a nemzetközi piacokon, és a magyar piac is remekelt csütörtökön. Nem dőlhetnek ugyanakkor hátra a befektetők, mert továbbra is számos kockázati tényező látható. Emellett az amerikai piacon dübörög a gyorsjelentési szezon, és a nagy cégek eredményei miatt meglehetősen szélsőséges mozgások láthatók egy-egy részvény esetében.

Csütörtökön tovább erősödtek a vezető európai részvényindexek. A növekedésből Budapest is kivette a részét, 1,5 százalékot erősödött a BUX index, ez részben az OTP 3,1 százalékos ugrásának volt köszönhető. A tengerentúlon viszont a vegyes vállalati eredmények miatt már korántsem volt egységes az összkép. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 28,62 ponttal, 0,11 százalékkal, 26 805,33 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutatója ugyanakkor 5,53 ponttal, 0,19 százalékkal feljebb araszolt, és 3010,15 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 66 ponttal, 0,81 százalékkal erősödött, és 8185,80 ponton zárt.

Pénteken az ázsiai piacok is vegyesen zártak, míg Európában kisebb gyengüléssel indult a nap. A BUX is fél százalékos eséssel indult, elsősorban az OTP korrekciója miatt. Lássuk mire figyelnek a befektetők, milyen adatok mozgathatják a piacokat.

1; Továbbra is sok a kérdőjel a Brexit körül

Boris Johnson brit miniszterelnök azt jelezte, hogy karácsony előtt két héttel előrehozott parlamenti választásokat tarthatnak Nagy-Britanniában. A konzervatív párti kormányfő a csütörtöki kabinetülés után a BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a parlamenti képviselők több időt akarnak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás elbírására, ezt megkaphatják, de akkor bele kell egyezniük a parlamenti választások kiírásába december 12-ére.

Persze ehhez az is kell, hogy az EU döntsön az újabb halasztásról. Az uniós illetékesek tanácskozását délelőttre ütemezték, az lenne nagy meglepetés, ha valamiért elutasítanák a brit kérelmet.

2; Nem változtatott az EKB, leköszönt Draghi

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén. A kormányzótanács, a piaci várakozásokkal összhangban, változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.

Az EKB közleményében azt hangsúlyozta, hogy a kamatok a jelenlegi, vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, amíg a tanács nem tapasztalja, hogy az előrejelzési időszakban az inflációs kilátások határozottan megközelítik a 2 százalékhoz megfelelően közeli szintet.

Miután lejárt a mandátuma, leköszönt az EKB elnöke, Mario Draghi. Az olasz jegybankárról csütörtökön közöltünk portrét, melyet itt olvashatnak el.

3; Ítéletet mond a magyar gazdaságról Moody's

A Moody's az Európai Unió (EU) előírásainak megfelelően előre összeállította az európai szuverén adósbesorolások áttekintésének idei menetrendjét, és a magyar osztályzat idei második potenciális felülvizsgálati időpontját e hét péntekre tűzte ki. A hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan késő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.

A Standard & Poor's és a Fitch Ratings az idén felminősítette Magyarország államadós-osztályzatait. A Moody's így a másik két globális hitelminősítőnél egy fokozattal alacsonyabb besorolást tart érvényben Magyarországra. A piaci várakozás így az, hogy ők is egy szinttel magasabb besorolást adnak Magyarországnak.

4; Pozitív meglepetések a gyorsjelentéseknél

Dübörög a gyorsjelentési szezon, és a befektetők meglehetősen szélsőségesen reagálnak időnként egy-egy, a vártnál jobb vagy rosszabb eredményre. Nézzük mely nagy cégek okoztak pozitív meglepetést.

A Microsoft a vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el 2020-as pénzügyi évének első negyedévében, a befektetők 2 százalékos plusszal honorálták ezt a piacon. A PayPal 8 százalékkal ugrott meg, a vártnál nagyobb negyedéves profitról számolt be.

A nap nyertese az elektromos autókat gyártó Tesla részvénye volt, 17,5 százalékos nyereséggel zárt, annak hírére, hogy a befektetők nagy meglepetésére nyereséget ért el a harmadik negyedévben. (Az elektromosautó-gyártó vállalat számairól itt írtunk részletesen.) Jól alakultak a Visa számai is, igaz, itt csak kisebb, 1,5 százalékos növekedés volt.

5; Ők közöltek csalódást keltő számokat

Csütörtökön persze voltak fekete bárányok is. Beszakadt az árfolyam, és a Twitter is csaknem 20 százalékos veszteséggel zárt, miután a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál vártnál kisebb bevétel mellett kevesebb nyereséget ért el a harmadik negyedévben. Az eBay is 9 százalékos mínuszt hozott össze, a befektetők itt is rosszul fogadták, hogy a vállalat folyó negyedévre vonatkozó profit-előrejelzése a várakozásoknál gyengébb lett. A Dow indexét a 3M részvénye húzta le a maga 4 százalékos zuhanásával, az árfolyam azért csökkent, mert a vállalat rontotta éves profitvárakozását.

A zárás után közölte a számait az Amazon, amely jelentősen alulteljesítette az elvárásokat. Emiatt a piaczárás utáni kereskedésben az Amazon-részvények árfolyama közel 7 százalékkal zuhant.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG