5p

Pluszban állnak a tőzsdeindexek és még fontos hírek jönnek a napokban, így ez a hét is izgalmasnak ígérkezik. A kínai ösztönzők mellett a pénteki jegybanki fellépések is inkább jó hatással voltak. Így csinálja az inflációt Törökország és Magyarország, jön az MNB-kamatdöntés, szárnyakat kaphat a bitcoin.

Az európai tőzsdeindexek többnyire fél százalék körüli pluszban állnak ma, kivéve a londonit, amely stagnál. Az amerikai határidős indexek is szerény javulást mutatnak. Egy százaléknál nagyobb mértékben a kínai tőzsdeindexek emelkedtek.

A wyomingi Jackson Hole-ban tartott éves Federal Reserve találkozón pénteken Jerome Powell Fed-elnök és Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke kevés támpontot adott a kamatpályával kapcsolatban.

Az is jó hír, ha nincs rossz

De a befektetők féltek, hogy Powell kemény szavakat használ majd, így ennek elmaradása is jó hírnek számított. Az emelkedést így pénteken is a különösen kamatérzékeny tech-szektor vezette, és ma Európában szintén ez a húzóágazat. De mennek a kínai piacon jelentős kitettséggel rendelkező részvények is. A héten fontos inflációs és munkaerőpiaci adatok jönnek.

Az S&P 500 és a Nasdaq 100 indexek öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500 és a Nasdaq 100 indexek öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Itthon a BUX index szerény, 1-2 ezrelékes pluszban mozog az 57 ezer pontos határ körül. Jelentősebb emelkedésre az OTP-nek futja, 0,4 százalékkal megy fel, 14 365 forintra. A Richter minimálisan javult, a Mol kissé esett. Az AutoWallis közel négy százalékkal drágul, az Opus hárommal esik.

Jön az MNB-kamatdöntés

A forint ma gyengül, 80 fillérrel 382,90-re emelkedett az euró ára. De ezzel lényegében a múlt héten is jellemző szintek körül van. A kőolaj fél, az európai földgáz egy százalék körüli mértékben drágul ma az árutőzsdéken. Már korán, a napokban meghaladta a 90 százalékot a hazai gáztárolók töltöttsége.

Árfolyam

Holnap a Magyar Nemzeti Bank tart kamatdöntő ülést. Az elemzők szerint az egynapos betéti kamat további száz bázisponttal (1,0 százalékponttal) csökkenhet. Varga Mihály pénzügyminiszter az euró magyarországi bevezetéséről beszélt egy rendezvényen.

Megmozdult a kínai vezetés

A kínai gazdaság lassulása miatt aggódó részvénybefektetők már több mint tízmilliárd dollárt vontak ki az ázsiai országbóll. Válaszul Kína most 2008 óta először csökkentette a részvény-kereskedelemre kivetett egy ezrelékes illetéket. Ígéretet tett egy sor másik intézkedésre is, amelyekkel vissza akarja csalogatni a befektetőket – írta a Bloomberg. Mindez javította ma a piaci hangulatot.

Szárnyakat kaphat a bitcoin?

A kereslet duplázódik, az új bitcoinok kínálata feleződik, a gyenge dollár pedig mindenütt felfelé fogja hajtani a kockázatos eszközök árát – jósolja a Simetri kriptovaluta-elemző cég. Három tényezőt lát, ami miatt a bitcoin nemsokára 87 ezer dollárra emelkedhet (az eddigi rekord 69 ezer dollár volt):

  1. A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője beállt egy bitcoin ETF mögé. Az amerikai tőzsdefelügyelet eddig sohasem engedélyezett klasszikus bitcoin-ETF-et, de a BlackRock ETF-kérelmeinek jóváhagyási aránya eddig 99,6 százalékos volt.
  2. A bitcoin-bányászok részéről folyamatos eladói nyomás csökkenni fog. Mintegy fél év múlva jön a feleződés, ekkorát csökken a forgalomba kerülő új BTC-érmék száma, ami évente 164 250 darabot jelent. Ez évi 4,8 milliárd dollárnak felel meg a jelenlegi árfolyamon.
  3. A bitcoin fundamentális értékét egyre többen megértik. A bankcsődök, a rekordinfláció és az ellenőrizetlen pénznyomtatás miatt emberek milliói látják be, hogy szükség van egy megbízható értékmegőrzőre.

Egy régi mém: Amikor drága, tülekednek érte, amikor olcsó, akkor nem…?
Egy régi mém: Amikor drága, tülekednek érte, amikor olcsó, akkor nem…?

Így csinálja az inflációt Törökország és Magyarország

Latin-amerikai és törökországi párhuzamokat lát Magyarországon Zsiday Viktor alapkezelő. Szerinte a populista gazdaságpolitika "alapvetése, hogy bármi áron fenn kell tartani a gazdasági növekedést". Ezt a célt egy idő után más forrás híján végül kénytelenek "pénznyomtatásból, támogatott, piaci kamatszint alatti hitelekkel, devizaleértékeléssel, inflációval" elérni. Vagyis az infláció generálásának klasszikus módjaival.

Ám van a rendszerben rejtett infláció is, ilyen például:

  • a vízvezetékrendszer leépülése a "rezsicsökkentés" miatt,
  • ha messzebb van vagy kevésbé elérhető a háziorvos,
  • amikor a zsemle minőségét rontják,
  • az útdíjakat kiterjesztik,
  • ha a várólisták hossza nő,
  • az oktatás romlik, mert nincs elegendő tanár.

Ezeket a folyamatokat nem tudják megragadni a klasszikus inflációs mutatók, így sokáig rejtve maradnak a szem elől, gyakran egészen egy nagyobb krízisig – írta az alapkezelő.

Növögetett az Alteo

A mérséklődő energiaárak ellenére is növekedést mutattak az Alteo Csoport legfontosabb eredményszámai az év első felében, a konszolidált EBITDA (adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredmény) nyolc, a 8,9 milliárd forintos konszolidált nettó eredmény tíz százalékkal bővült a tavalyi év azonos időszakához képest – írja a cég a gyorsjelentéséről.

A saját beruházásban és kivitelezésben épülő naperőművel a naperőművi portfóliója a duplájára nő. Szintén jelentős lépés a nagykőrösi biogázüzem megvásárlása, valamint a FE-GROUP Zrt. szerződéskötése a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős MOHU Zrt.-vel.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG