3p

A vezető részvények közül csak a MOL szerepelt jól csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,68 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 47 756,88 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is jó, a magyar tőzsde viszont kis mínuszban zárta a napot. Hasonló a helyzet a lengyel piacon is, a jelek szerint az elmúlt hónapok felülteljesítése után a régiós részvénypiacoktól most elfordultak a befektetők. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a forgalom kimondottan alacsony volt, így könnyebb elmozdítani az árfolyamokat.

Alig volt ma mozgás a piacon (fotó: BÉT)
Alig volt ma mozgás a piacon (fotó: BÉT)

A vezető részvények közül a Richter esett vissza leginkább, a Mol viszont jelentősebben emelkedett; olyan vállalati hír nem érkezett, amely indokolta volna a mozgásokat. A Mol 32 forinttal, 1,36 százalékkal 2388 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,50 százalékkal 15 880 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 428 forintra nőtt, forgalma 40,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,69 százalékkal 8150 forintra esett, a részvények forgalma 400,6 millió forintot ért el. A BUMIX 3905,88 ponton zárt csütörtökön, ez 0,42 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,24 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,08 százalékos mínuszban, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont 0,26 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön. A londoni FTSE-100 mutató 0,42 százalékos mínuszban fejezte be a napot, ugyanakkor a frankfurti DAX-index 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékkal erősödött.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,12 százalékos mínuszban állt, miközben az S&P 500-as index 0,02 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,14 százalékos pluszt jelzett. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 63 centtel (0,87 százalékkal) 72,86 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 0,25 százalékkal (4,50 dollárral) 1807,90 dollárra nőtt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1766 dollárt adtak a reggeli 1,1796 dollár után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39340 38830 39900 +4,57% 39320 39360 8 857 633 070 HUF 2026-04-08 09:49:37
MOL 3966 3880 3980 -1,34% 3966 3972 500 114 780 HUF 2026-04-08 09:49:26
MTELEKOM 2218 2212 2246 +1,28% 2218 2220 429 120 384 HUF 2026-04-08 09:49:44
RICHTER 12460 12350 12550 +2,05% 12470 12490 637 495 360 HUF 2026-04-08 09:49:33
OPUS 462 460 468 +1,65% 462 463 15 413 195 HUF 2026-04-08 09:49:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG