3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Korábban a befagyasztásról tárgyaltak, ma az is kétséges, hogy egyáltalán leülnek-e egy asztalhoz az olajkitermelő országok. Most úgy tűnik, nem lesz megállapodás.

Jelentősen, csaknem négy százalékkal esett a kőolaj ára, mert bizonytalanná vált, hogy sikerül-e megállapodni az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok képviselőinek a termelés csökkentéséről a szerdai bécsi ülésen.

Van mitől tartani

Az előjelek baljósak. Az OPEC-országok hétfői szakértői szintű megbeszélésén nem sikerült áthidalni az ellentéteteket a szervezet vezető olajtermelője, Szaúd-Arábia, valamint a második és a harmadik legnagyobb termelő között. Irak és Irán képviselői még kedden is azt mondták, hogy nem készülnek termeléscsökkentésre. A két ország együttes olajtermelése napi több mint 8 millió hordó, Szaúd-Arábiáé 10,5 millió hordó.

Az OPEC, amely a globális olajtermelés harmadát adja, szeptemberben arról állapodott meg, hogy napi 32,5-33 millió hordóra fogja vissza a termelését a jelenlegi napi 33,64 millió hordóról, hogy ezzel emelkedésre kényszerítsék a kőolaj árát, ami csaknem fele a 2014 közepén mértnek.

Rövid ideig tartott az iráni öröm?

Irán arra hivatkozva akar kibújni a termeléscsökkentési kötelezettség alól, hogy több év szankció után januártól szüntették meg a vele szemben elrendelt importkorlátozásokat. A kialakult túltermelésért éppen ezért nem felelős, és értetlenségének adott hangot amiatt, hogy máris korlátoznák az exportját. Irak pedig azzal érvel, hogy pénzre van szüksége az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szembeni harcra.

De másokkal is baj van: kedden Oroszországban tárgyalt az OPEC-tag Algéria és Venezuela olajügyi minisztere, hogy rábírják Moszkvát: változtasson az olajtermeléssel kapcsolatos álláspontján. A hivatalos moszkvai álláspont szerint Oroszországnak elég csak befagyasztani a termelést. Ezt azzal magyarázza, hogy a termelés szinten tartása valójában napi 200-300 ezer hordó termeléscsökkentéssel ér fel, tekintettel arra, hogy az orosz cégek terveikkel ellentétben nem tudják növelni a termelésüket 2017-ben.

Nagyot akartak robbantani az olajpiacon, most mégsem lesz belőle semmi? Az Equilor szakértője, Kovács Bálint még korábban elemezte nekünk az OPEC-döntés várható hatásait. Részletek >>>

El sem mennek?

Az algériai és a venezuelai olajügyi miniszter a moszkvai megbeszélések után nem volt hajlandó nyilatkozni. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter pedig bejelentette, hogy nem tervez bécsi utat, és hogy az OPEC-országoknak először egymással kell dűlőre jutniuk.

Részvény, deviza, befektetési alapok. Kövesse nálunk az árfolyamokat >>>

Röviddel 17 óra után az északi-tengeri WTI olajfajta hordónkénti ára 3,71 százalék (1,74 dollár) csökkentéssel 45,17 dolláron állt. A Brent hordónkénti ára ugyancsak 3,55 százalékkal 47,47 dollárra süllyedt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42100 41800 42190 +0,72% 42080 42100 308 444 270 HUF 2026-11-02 09:09:44
MOL 5005 4994 5020 +0,10% 4996 5005 23 985 949 HUF 2026-11-02 09:06:36
MTELEKOM 2796 2790 2800 -0,14% 2794 2796 19 633 698 HUF 2026-11-02 09:09:53
RICHTER 13060 12730 13080 +0,85% 13050 13080 24 859 170 HUF 2026-11-02 09:09:46
OPUS 196 196 199 +0,10% 196 199 514 558 HUF 2026-11-02 09:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG