2p
A pár napos korrekció után a kínai részvények ismét nagyot estek, miközben a tokiói tőzsdén ma bevásároltak a befektetők. Európa ma emelkedik az előző két igen gyászos nap után, nálunk pedig a Telekomot tépik az igen jó negyedéves jelentés után. A forint a féléves csúcsáról visszaesett előző nagy szintjére.

Tegnap Európa szerte igen alaposan megöntötték a részvénypiacokat, a DAX ismét vastagon be is esett a tavaly nyár óta kiépített 9300 pont körüli szintje alá. Miután ezt most már másodszor teszi, a szint jelentősége csökken, átjáróházzá kezd válni, a német indexben az emelkedő trendet végleg befejezettnek tekinthetjük.

DAX, 1 év. Elesett a tavaly nyári szint

Az esés végül túlzott lett, Amerika nem is követte az öreg kontinenst, sőt a nap eleji mélyben való nyitás után sikerült pluszba kapaszkodni az indexeknek. Így ma Európa is heves korrekcióba fogott, sok index bőven 1 százalék fölött emelkedik, a DAX kissé szerényebben, 0,9 százalékkal, így 9250 ponton áll.

Ázsiában ellentétes mozgások zajlottak: a Nikkei 1,4 százalékot emelkedett, miközben a kínai indexek 6 százalékot zuhantak. Kétségtelen, hogy a megelőző időszakban elég komoly korrekció volt, a Sanghaj Kompozit index visszatesztelte a korábban letört 3000 pontos szintet, majd onnan most újra lefordult, tankönyvi módon. A trend ugyanis egyértelműen eső a tavaly nyári csúcs óta, és egy ilyen nagyra fújt árfolyamlufi leeresztése eltart egy darabig, és a mértéke is általában jelentős. A mai esés után az index értéke 2740 pont.

Sanghaj Kompozit, 1 év. eső trend

A BÉT ma a Telekom váratlanul erős negyedéves eredményének örül, az árfolyam 3 százalékot ugrott, és 423 forintot ért el. Közben az OTP is emelkedik egy százalékot, 5900 forintig. Esetében továbbra is a 6000 forint az origó, hol aláesik, hol fölészalad, majd mindig visszatér.

A forint, miután tegnap előtt elérte az eurónkénti 307 forintos hatalmas ellenállást, onnan előírásszerűen lefordult, és mára vissza is tért 310-re, ahol az előző nagy szint volt. Ha az erősödő trend kitart, innen nem illene tovább gyengülnie, hanem újra neki kellene szaladnia a 307-nek.

Az olaj ára tegnap felpattant, majd ma ismét visszaesett, de mindezt a 30 dollár feletti szinteken teszi, így nincs most olyan nagy jelentősége ennek a mozgásnak. A WTI 31,7 dolláron van, a Brenttel 33,7-en kereskednek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45360 45360 46250 -1,61% 45400 45480 1 743 699 690 HUF 2026-07-22 10:30:25
MOL 4322 4298 4346 -0,14% 4322 4332 371 053 338 HUF 2026-07-22 10:30:15
MTELEKOM 2668 2662 2678 +0,15% 2664 2670 41 262 956 HUF 2026-07-22 10:27:24
RICHTER 11850 11790 11870 +0,59% 11820 11850 173 008 170 HUF 2026-07-22 10:30:55
OPUS 365 358 365 +1,81% 361 365 1 592 500 HUF 2026-07-22 10:24:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG