4p
Váratlanul sokat keresett 2015 végén a Magyar Telekom, így az éves eredmény is jobb lett a vártnál. A vezetőség csupa optimizmus.

Szinte mindenben meglepetést okozott a Magyar Telekom a negyedik negyedéves gyorsjelentésével: a várt 2,9 milliárd forinttal szemben 3,35 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2015. utolsó három hónapjában. Egy évvel korábban 1,54 milliárd forint volt a negyedéves profit.

A cég bevétele 182,9 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 165,3 milliárd forintról a negyedik negyedévben.  A cég éves árbevétele 2015-ben így 656,3 milliárd forint lett, 4,8 százalékkal magasabb a 2014. évinél.

Meglepetések: min keresett ennyit a Telekom az év végén?

Bár a mobil bevételek a negyedik negyedévben 4 százalékkal csökkentek a tavalyi évzáró negyedévhez képest, a vezetékes bevételek 8 százalékkal nőttek - ebben a GTS Magyarország felvásárlása is szerepet játszott. Az igazi meglepetés a  rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) bevételek megduplázódása - ennek hátterében "elsősorban az év végén elnyert jelentős magyarországi IT projektek" állnak a társaság összefoglalója szerint.

Az is meglepő, hogy az energiabevételek 5,5 százalékkal nőttek negyedéves összehasonlításban - a társaság ugyanis július 31-i hatállyal elhagyta a lakossági földgázszolgáltatási piacot.

A 2015-ös egész éves teljesítményt tekintve elmondható, hogy az összes bevétel 4,8%-kal  nőtt 2014-hez  képest,  amely  meghaladja  az  előzetes  várokozásokat.

Az eredmény is meglepően jó

2015. negyedik negyedévben az EBITDA 4,5%-kal, 43,7 milliárd forintra emelkedett negyedéves összehasonlításban, a 2014/2015-ben végrehajtott kétéves létszámleépítéssel kapcsolatos magasabb végkielégítés, valamint a GTS akvizíció okozta megnövekedett személyi jellegű ráfordítások ellenére. Éves szinten az EBITDA 3,4%-kal javult, messze meghaladva a célként eredetileg kitűzött, 2014-hez képest megközelítőleg változatlan szintet.

A jelentés idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót: a bevétel 2008 óta a legmagasabb, az EBITDA pedig jelentős mértékben, 187 milliárd forintra javult. A bevételekben, a bruttó fedezetben és legutóbb az EBITDA-ban is elért trendfordulót követően 2015-ben a társaságnak sikerült újra pozitív szabad cash flow-t termelnie. Ez lehetővé teszi, hogy újra osztalékot fizessenek - erről itt írtunk >>

2016: csupa optimizmus

A várakozásokról azt mondta a vezérigazgató:

"Előretekintve a 2016-os évre elmondhatjuk, hogy a középpontban továbbra is a trendfordulók megvalósítása áll majd, amely céljainkkal összhangban nyereségességünk növelését is magába foglalja. Az összes szegmensünkben tapasztalható integrált csomagokba történő ügyfél migráció eredményeképpen folyamatos eltolódás zajlik a bevétel összetételében, ami várakozásaink szerint enyhíteni fogja a hang alapú bevételek csökkenését. A lakossági gázpiacról történt kilépést, valamint az üzleti szegmensből származó energia bevételek konszolidációból való kivonását követően 2016-ra mintegy 580-590 milliárd forint bevételt várunk, és 2017-re vonatkozó nyilvános célkitűzésünket pedig 585-595 milliárd forint közé tesszük.

Összességében arra számítunk, hogy 2016-ban a jelentett EBITDA 187-191 milliárd forint körül alakul majd, míg a 2017-re vonatkozó nyilvános EBITDA célkitűzésünket 189-193 milliárd forintra emeljük. A rendszerintegrációs és információtechnológiai tevékenységekből származó bevételek növekvő hozzájárulása a Csoport egész földrajzi területén kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy a Csoport szintű növekedő EBITDA célkitűzést teljesítsük. A Capex tekintetében a folytatódó hálózatépítés ellenére éves szinten mintegy 10%-os csökkenést várunk 2016-ra és 2017-re egyaránt."

Ilyen eredmények után nem meglepő, hogy a Telekom igazgatósága megújította Christopher Mattheisen megbízatását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG