2p
Több napos gyengélkedés után ma újra emelkedik az Opus, az Appeninn és a Konzum, de a Molnak és a Richternek is jó napja van. Európában is emelkedés köszönti az új hónapot, az amerikai részvények közül pedig mutatunk két gyönyörűséget. Továbbra is bivalyerős az euró, majdnem 1,25 dollárt ér.

A tegnapi heves ingadozás után ma békés emelkedéssel nyitott a hazai tőzsde. A BUX 0,6 százalékkal van feljebb 40 440 pontom, ami a Mol 0,8 százalékos és a Richter 1 százalékos nyereségének köszönhető, az olajpapír 3074 forintot ér, a gyógyszergyári papír 6500-at.

Érdekelnek a részvénypiacok? Esetleg túl sokat emelkedtek már? A Privátbankár.hu befektetői szemináriumán erről is szó lesz, regisztrálj most, mielőtt elfogynak a helyek! >>>>

A tegnapi hír, miszerint a Konzum is pályázhat a Telenor eladósorba került magyarországi cégére, jót tett az egész Konzum-csoportnak, vagy ahogy nevezni szokták, a Mészáros részvényeknek. A Konzum 4 százalékkal van feljebb 3280 forinton, az Opus 3 százalékkal 644 forinton, az Appeninn ugyancsak 4 százalékkal 641 forinton.

Európa is szép emelkedéssel nyit: a főbb indexek közel egy százalékkal vannak feljebb. Amerika tegnap alig mozdult, a jegybank szerepét betöltő Fed ülése semmilyen meglepetést nem hozott, annyi érdekesség volt csak, hogy elégedettek az inflációval, így a kamatemelési sorozat feltehetően az eddig várt ütemben folytatódik, az amerikai monetáris politika rövidesen teljesen helyreáll, szemben az európaival.

A januári nagy raliból két ismert papír különösen szép eredménnyel emelkedik ki: egyik az Amazon, másik a Netflix. Mindkettő nagy növekedésű cég, ráadásul sokan nem bíztak bennük, így feltehetően shortolták őket, és ezek kényszerű zárási is hajthatta az árfolyamot.

Amazon

Az egyik az Amazon, amely októberben egy jó eredményre nagyot ugrott 1100 dollárig, onnan év végéig felment csendesen 1200-ig, majd a januári begyorsulásban 1450-ig.

Netflix

A másik a Netflix, amely január elején 200 dollárnál tört ki, majd a nagy növekedésről beszámoló negyedéves jelentére hatalmas réssel ugrott és onnan napokig ment tovább, teljesen extrém, 90 fölötti RSI értéket mutató túlvettséget elérve, majd tegnap korrigált először.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG