6p

Lélegzetvisszafojtva várják a piacok a londoni kereskedelmi tárgyalások eredményét, ennek ismeretében nagy ármozgásokra lehet számítani. Ráadásul inflációs adatok érkeznek az Egyesült Államokban és itthon is. Csúcsdöntésre készül a bitcoin, nem volt korrupt a kriptózó láncfűrészes elnök. Azonnal fordítanak majd az Apple-kütyük.

A piacokon a figyelem középpontjában a hétfő-keddi londoni kereskedelmi tárgyalások állnak az Egyesült Államok és Kína között. Szerdán az amerikai fogyasztói inflációs adat jön, ami elárulhatja, hogy Donald Trump elnök szigorú vámpolitikája milyen hatással van a pénzromlásra. A Tesla is a figyelem középpontjában maradhat az Elon Musk vezérigazgató és Donald Trump közötti heves vita utórezgései miatt. Az Oracle és az Adobe pedig gyorsjelentést tesz közzé a héten.

Az európai tőzsdeindexek kedden különböző mértékű, de átlagosan fél százalék körüli esést mutatnak. Az amerikai határidős indexek várakozó állásponton vannak, alig mozdulnak. Hétfőn az Egyesült Államok tőzsdéi nyitva voltak, és az indexek szerény emelkedéssel zártak. Pénteken viszont nagyot ugrottak, miután a májusi munkaerő-piaci jelentést követően széles körű rali bontakozott ki.

Leszállóágban a dollár. Az euró/forint és a dollár/forint árfolyam az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Leszállóágban a dollár. Az euró/forint és a dollár/forint árfolyam az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index szerényen emelkedik, elsősorban a Mol egy százalék körüli drágulásának hatására, miközben az OTP és a Richter kissé süllyed, a Telekom stagnál. Az euró 401,50, ami nem sok változást jelent az előző naphoz képest.

A hétfői itthoni zárva tartás idején erősödött be az euró, 403 környékéről 401,50-ig szánkázott le. A dollár egyre közelít a 350-hez, jelenleg 352 forint körül jár. A nemesfémek stagnálnak, a kőolaj 0,3 százalékkal drágul, az európai földgáz másfél százalékkal olcsóbb lett.

Árfolyam

Miért erősödött a forint?

A forint erősödésében szerepe lehetett annak, hogy péntek este tette közzé Magyarországról szóló értékelését a Fitch Ratings. Maradt a korábbi besorolás és a tavaly december elején megkapott stabil kilátás. Ez elemzők szerint kedvező kimenetelnek tekinthető a hazai növekedéssel és a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok közepette.

A forintpiac a szerdai magyarországi inflációs adatokra vár.

Sorsdöntő napok ezek

Hétfőn és kedden az Egyesült Államok és Kína politikusai Londonban tárgyalnak a kritikus kereskedelmi tárgyalások lebonyolítására. A világ két legnagyobb gazdaságának vámvitája kiemelt fontosságú a piacok számára, egy jó megoldás stabilitást hozhat tőzsdékre, devizapiacokra, árupiacokra, kriptovaluta-árfolyamokra. De egy kudarc nagyon felerősítheti a kereskedelmi háborús félelmeket.

A piacok számára ez egy sorsdöntő pillanat – írja a nemzetközi sajtó.

Mi a tét Londonban?

Az Erste Befektetési Zrt. összefoglalója szerint Amerika azt szeretné elérni, hogy Kína enyhítsen a ritkaföldfémek exportjának korlátozásán. Kína pedig elsősorban az amerikai cégek fejlett technológiáihoz, főleg mesterségesintelligencia-chipjeihez szeretne könnyebb hozzáférést.

Donald Trump pozitívan nyilatkozott a tárgyalás alakulásáról – tették hozzá.

Nagy a nyomás a Feden, nyaralni készül az EKB

Az amerikai elnök arra sürgette Jerome Powell Fed-elnököt, hogy a pénteki, a várakozásoknál jobb munkaerőpiaci jelentés ellenére is egy teljes százalékponttal csökkentsék az alapkamatot – írta az Erste Befektetési Zrt.

A jegybank azonban jellemzően 25, esetleg 50 bázispontos lépésekben szokott haladni, egy teljes százalékpontos (100 bázispontos) csökkentés kifejezetten ritka, legutóbb 2020-ban volt rá példa a koronavírus okozta visszaesés enyhítése érdekében – tette hozzá a brókercég. A piacok nem számítanak változásra kondíciókban a Fed hónap végén esedékes kamatdöntő ülésén.

Robert Holzmann osztrák jegybankár szerint az Európai Központi Bank a nyáron változatlanul tarthatja az alapkamatot a gazdasági bizonytalanság és a jegybanki cél körüli infláció együttes hatásaként. Peter Kazimir szlovák jegybankelnök szerint is közeledünk a kamatvágási ciklus végéhez, burkoltan ő is a nyári tartásra utalhatott.

Azonnal fordítanak majd az Apple-kütyük

Hétfőn az Apple fejlesztői konferenciáján (WWDC) a cég több visszafogottabb mesterségesintelligencia- és jelentősebb szoftveres fejlesztést jelentett be. A várakozások ellenére a Siri mesterséges intelligenciával történő átfogó fejlesztése elmaradt, amit a vezető szoftvermérnök minőségi elvárásokkal indokolt. A bemutató után Apple részvényei mintegy 1,2 százalékot estek, ugyanis az elemzők és befektetők csalódtak a „nagy áttörés” hiánya miatt – számolt be az Equilor Befektetési Zrt.

Más források szerint az Apple bejelentette a live translation szolgáltatást, ami lehetővé teszi, hogy csetelés vagy akár telefonbeszélgetés közben is valós idejű fordítást vegyünk igénybe.

Csúcsdöntésre készül a bitcoin?

Hétfőről keddre szépen felmentek a főbb kriptovaluták, a bitcoin a 110 500, az ether a 2700, a solana a 162 dolláros szintet is meghaladta, majd kissé lejjebb süllyedt. Így is 3,5 százalékkal emelkedett a bitcoin, héttel az ether és öttel a solana 24 óra leforgása alatt.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Kérdés, mi lesz a következő napokban, mi lesz a vámtárgyalások sorsa, mivel a kriptók történelmileg visszatekintve jobbára élesen reagáltak a geopolitikai sokkokra.

Nem volt korrupt a kriptózó láncfűrészes

Kisebb-nagyobb kriptós hírekből egyébként nincs hiány, így például:

  • Hétfőn a BlackRock spot Bitcoin ETF-jének (IBIT) vagyona átlépte a 70 milliárd dollárt.
  • A múlt héten az ETH ETF-ek 296 millió dolláros beáramlást regisztráltak, ami a legmagasabb érték Donald Trump megválasztása óta.
  • A Strategy újabb 1045 BTC-t vásárolt mintegy 110 millió dollárért.
  • A Blockchain Group bemutatott egy 342 millió dolláros részvénykibocsátási tervet, melynek célja, hogy további BTC-ket szerezzen meg.
  • Az argentin korrupcióellenes hivatal tisztázta Javier Mileit, a láncfűrészes kiadásvágásokról, megszorításokról ismert elnököt a Libra kriptvalutával kapcsolatos botrányban.
  • A Facebook-alapítóként is ismert Winklevoss-fivérek Gemini kriptotőzsdéje tőzsdére készül, ezért kérvényezték a részvénykibocsátást a tőzsdefelügyeletnél (SEC).
  • Jó ómen a Gemini számára, hogy a múlt héten hagyományos tőzsdére bevezetett Circle Internet Group (CRCL) stabilérme-kibocsátó papírjait „széttépték”, napok alatt ugrott fel az ár 31 dollárról 115 dollárra.
  • A FIFA nemzetközi futballszövetség saját blokkláncot indít (az Avalanche Subnets rendszer segítségével), amely NFT-ket, játékokat és más “tokenizált rajongói élményeket” biztosít majd.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG