3p
A tegnapi kirobbanó jókedv után ma ismét pocsék hangulatba kerültek a világ nagy tőzsdéi, miután megint mérgesedik a vámvita az USA és Kína között. A Mercedes szépen növelte eladásait, mégis nagyot esett a részvénye, de annak is megvan az oka. Nem fogod kitalálni, ki adott-kapott engedélyt kriptodevizák vásárlására.
Kínai szójáték a parkban

Míg tegnap úgy nézett ki, hogy az amerikai-kínai vámvitában mérséklődés jöhet, ma megint lesújtott Donald Trump vámbunkója – írta ma Pia Ahrens, a BayernLB elemzője a Teleboerse.de szerint. Újabb százmilliárd dolláros vámcsomagot jelentett be az amerikai elnök, amelyre újabb hasonló nagyságú kínai válasz érkezett. Erre Trump még a világkereskedelmi szervezetnek, a WTO-nak is nekiment.

Az amerikai munkaerő-piaci adat pedig kedvező volt – kevésbé csökkent a munkanélküliek száma a várnál, de jó volt a bérnövekedés –, ezzel most kevésbé törődtek a tőzsdék. Az S&P 500 index 1,3, a Nasdaq indexe 1,1, a Dow Jones ipari átlag 1,7 százalékos mínuszban van. Az iparvállalatokat sújtja leginkább a vámháború.

Európában a német DAX index 0,5, a francia CAC 0,4, a brit FTSE 100 pedig 0,2 százalékkal esett. A német gazdaságból érkezett egy negatív meglepetés, az ipari termelés elveszíttette lendületét, 2015 augusztusa óta nem látott mértékben csökkent.

Szerény BUX-esés

Míg Varsó ma emelkedni tudott, a mi BUX indexünk 0,3 százalékkal esett. Az OTP (11 540) 0,4, a Richter 1,2 százalékkal süllyedt (5355-re), a Mol viszont fél százalékkal drágult (2878).

További árfolyamok itt láthatók

A forint jelentősebben gyengült, 1,4 forinttal 312,40-re emelkedett az euró ára. Ez választások előtt nem túl meglepő, a többi térségbeli deviza egyébként alig mozdult. A dollár 0,3 százalékkal gyengült az euróhoz képest.

Magas osztalék a Daimlernél

A Mercedes-Benz eladásait márciusban is szépen tudta növelni, a részvény mégis 6,1 százalékkal zuhant. A Börse Online szerint ennek túlnyomó része azonban annak köszönhető, hogy ma esett le a részvényről az osztalékszelvény, egyébként nagyjából a DAX-nak megfelelően esett volna.

Az olaj elég csúnya mélyrepülésbe kezdett délután, a WTI majdnem két százalékos mínuszban van 62,30-on, a Brent pedig 1,7 százalékkal 67,40-ig süllyedt. Az arany ára viszont a dollárgyengüléstől is segítve fél százalékkal emelkedik.

Gyuri bácsi kriptózik

A bitcoin és a többi kriptodeviza ma is pár százalékos mínuszban van (BTC: 6600, ETH: 369 dollár körül). Érdekes hír, hogy a Bloomberg a “családi irodához” közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, a Soros Fund Management makrobefektetési vezetője, Adam Fisher engedélyt kapott arra, hogy kriptodevizákba is fektessen.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy január végén Davosban maga Soros Görgy még azt mondta, a kriptodevizák nem tölthetik be fizetőeszköz-szerepüket magas volatilitásuk miatt. Meg arra is, hogy közvetve eddig is érdekelt volt már a Soros-birodalom az üzletágban, az Overstock.com internetes kereskedőház részvényein keresztül, Amelynek ICO-ját (érmekibocsátását) viszont nagyon vizsgálják a hatóságok, és részvénye is sokat esett azóta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28410 28410 28640 -0,35% 0 0 6 839 258 250 HUF 2025-07-30 17:05:16
MOL 3050 3016 3050 +0,26% 0 0 1 294 999 974 HUF 2025-07-30 17:08:42
MTELEKOM 1758 1746 1760 +0,46% 0 0 352 581 250 HUF 2025-07-30 17:05:25
RICHTER 10310 10310 10440 -0,77% 0 0 1 022 467 560 HUF 2025-07-30 17:11:53
OPUS 579 577 588 -0,86% 0 0 81 497 580 HUF 2025-07-30 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett a tőzsdének az amerikai jegybank döntése
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:19
Így zárt New York.
Részvény / Deviza / Áru Fejbe kólintották a forintot: nézze csak!
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:52
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Amerikát nézték a budapesti befektetők is
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,55 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 100 843,67 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, jó hírt hozott a délután
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:09
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
Részvény / Deviza / Áru Újra a rémálomhatáron táncol a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:08
Hajszálra a 400-tól az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru A keddi csalódások után nagy tűzijáték jöhet Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 06:19
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, nem sültek el jól a gyorsjelentések – a következő két nap extra izgalmakat hozhat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos határ közelében aludt be a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:35
A magyar deviza bizony gyengébb lett a bankközi kereskedésben kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 238,51 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 101 068,22 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A technológiai részvények muzsikáltak New York ébredéséhez
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:08
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG