3p

Jó hangulatú kereskedési napot zárt Európa, a BUX kis emelkedéssel a középmezőnyben zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,47 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 84 993,42 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán jó hangulatban kereskedtek a nemzetközi és a magyar tőzsdén. A hét elején látott jelentős csökkenés a technológiai paríroknál kezd alábbhagyni, a befektetők már kevésbé aggódnak amiatt, hogy a nemrégiben bemutatott kínai mesterséges intelligencia megszorongatná a nagy amerikai cégek modelljeit.

Kiemelte, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán este teszi közzé döntését, a piac kamattartására számít, ugyanakkor figyelni fogja, hogy milyen kamatpolitika várható a Fedtől. A befektetők attól tartottak, hogy Donald Trump amerikai elnök politikája magas kamatokkal és költségvetési deficittel fog járni, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez nem lesz így, és ez hajtotta a tőzsdéket, így a BUX-ot is.

A vezető magyar részvények közül a nap elejéhez képest a Richter papírja teljesített gyengébben, vélhetően amiatt, hogy amerikai partnerének a vártnál kevesebb lehet a bevétele – tette hozzá.

A nap nyertese a 4iG lett, árfolyama 4,4 százalékkal emelkedett egy nap alatt. 

Itt nézheti meg, hogyan zártak részvényei >>>

Újabb csúcsok Európában

Indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok Párizs kivételével. A STOXX 600 index 0,47 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,69 százalékkal zárt magasabban.

A frankfurti DAX index ismét rekordfutamot tartott és átlépte a 21 600 pontos határt. Londonban az FTSE 100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX 0,91 százalékkal végzett magasabban, a milánói FTSE MIB 0,61 százalékos, a madridi IBEX 35 index pedig 1,03 százalékos erősödést ért el. A párizsi CAC 40 index 0,32 százalékkal csökkent.

Olcsóbb az olaj és az arany

Az olaj ára az MTI öszefoglalója szerint csökkent, az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 0,78 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 73,19 dolláron, a Brent ára pedig 0,53 százalékkal ment lejjebb 77,07 dollárra.

Az arany spot jegyzése 0,35 százalékkal csökkent unciánként 2752,99 dollárra. A dollárindex 107,99 ponton 0,07 százalékkal áll magasabban. Az eurót 0,11 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0419 dolláron.

A Privátbankár Árfolyamkeresőben az árupiaci termékek, így az olaj és az arany árfolyamát is követheti >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG