2p
Nagyot emelkedett ma a DAX, főleg a Siemensnek köszönhetően, de Párizs sem panaszkodhat. Nagyot ugrik az Apple árfolyama, miután a cég olyan sok és olyan drága iPhonet ad el, mint a legjobb időkben. A BÉT-en az OTP emelkedett, a Mol esett. Napközben csökkent az aranyár, drágult viszont az olaj.

Amerika ma emelkedéssel indított, de aztán az indexek visszatértek a tegnapi zárószintek közelébe. A nap eseménye az Apple negyedéves jelentése és az arra adott árfolyamreakció. A cég három gyengébb negyedév után újra rekordméretű, 78 milliárd dolláros árbevételt ért el, ebből 54 milliárdot az iPhone hozott össze. A cég sok, viszonylag drága, új típust tudott eladni, amint ez az év utolsó negyedévében jellemző is szokott lenni, de most az ebből származó árbevétel magasabb volt, mint a tavalyi és tavalyelőtti negyedik negyedévi 51 milliárd dollár.

Apple

A részvény réssel ugrik ma, és jelenleg 6 százalékos pluszban van, 128 dolláron. A forgalom már a kereskedés első harmadában 50 millió darab fölött volt, nagy az érdeklődés. A befektetők Tim Cook várakozását árazzák, miszerint a cég visszatérhet a növekedéshez, miután az igen jó utolsó negyedév ellenére éves szinten csökkent az árbevétel és a nyereség, ami 2001 után először fordul elő, igaz, igen magas szint mellett. Az Apple hosszú ideje a világ legnagyobb kapitalizációjú cége, amely ráadásul 246 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik.

Európában a német piac ment igen jól, a DAX 1,05 százalékot emelkedett 11 656 pontig, elsősorban a Siemens 4 százalékos drágulásának köszönhetően. A cég a vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be, és az idei várakozásait is megemelte. Jól teljesített emellett a dízelbotrányt lassan teljesen maga mögött tudó Volkswagen is.

A párizsi CAC-40 index 0,9 százalékkal emelkedett 4790 pontig. Egy százalékot emelkedett a lengyel index is, miközben a zloty is erősödik napok óta, jelenleg egy euróért 4,31-et kell belőle adni.

A BUX 0,3 százalékkal emelkedett 32 584 pontig, a részvények közül az OTP ment a legtöbbet, 0,85 százalékot 8900 forintig, míg a Mol fél százalékot esett 20 140 forintig. A Telekom és a Richter kevesebb, mint fél százalékot erősödtek, 515 illetve 6210 forintig.

Az arany visszaesett a reggeli 1210 dollárról 1203-ig, végül azonban 1207 lett estére. Az olajár emelkedett: a WTI 53,25 dollár, a Brent 56.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG