7p

Míg korábban tartósan a „magnificent seven”-nek nevezett hét nagy cég részvényeinek ára vezetett toronymagasan a Wall Streeten, az utóbbi időben a mesterséges intelligencia kikezdte az élbolyt. Egyes részvények ára a magasba emelkedett, míg az MI-t kihasználni nem képes cégeké bezuhant. Az MI ezzel az élet újabb területét befolyásolja, méghozzá alapvető mélységekben. De tartós lehet a részvénypiaci trend? És ha igen, milyen más cégek nyerhetnek, vagy veszíthetnek vele?

Az amerikai értéktőzsde – pontosabban annak a legnagyobb cégeket jegyző S&P 500-as indexe – számain az látszik, hogy a hét hagyományosan legjobban teljesítő cég, azaz a „magnificent seven”, részvényeinek árfolyama elkezdett szemmel láthatóan széttartani. Ebben pedig elemzők szerint a mesterséges intelligencia „keze” van.

A hetek egyébként (abc-sorrendben) a következők: Amazon, Alphabet, azaz a Google anyacége, Apple (az iPhone gyártója), a Facebook mögött álló Meta Platforms, a Microsoft, az Nvidia és a Tesla. Azaz tisztán látszik, hogy évek óta a legfontosabb techcégek vezették a ranglistát. Idén azonban valami megváltozott.

Ugyanis, míg az Nvidia, a Meta és a Microsoft részvényértékei 20 százalékkal nőttek, az Apple, az Alphabet, az Amazon, illetve a Tesla értékei esésnek indultak. A legdurvábban a Tesla zuhant be (erről majd később), az ő veszteségük kétszámjegyű, az előbbi három cég papírjai pedig egységesen 3-4 százalék körüli zuhanást mutatnak. Azaz a négy „vesztes” közül három még a csökkenésben is egységesen indult meg.

„Ez elkerülhetetlen volt. Nem tudnak örökre egy tempóban haladni, mivel különböző tevékenységeket végeznek” – mondta Jamie Cox, a Harris Financial Group managing partnere a hét cég széttartásáról a The Wall Street Journalnak, majd azt is hozzátette:

„Most már vannak vesztesek és győztesek.”

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a hét cég együttesen még mindig a részvénypiac, sőt az 500 legnagyobb cég közös részesedésének 35 százalékát teszi ki. Ráadásul nagyrészt ők heten tartották életben az Egyesült Államok piacait Trump vámháborújának kezdeti, kaotikus szakasza alatt. Közös dominanciájuk azonban változóban van. Legalábbis nem azonos arányban uralják már a piacot.

 

Aki nem mozdul, veszít
Aki nem mozdul, veszít
Fotó: Pexels

Már említésre került, hogy ezek a cégek mind a techszektorba tartoznak, és – ahogyan Michael Hartnett, a Bank of America elemzője a Wall Street Journalnak nyilatkozva rámutatott – így vagy úgy, de mind részük volt az AI-boomban. A Google, a Facebook és a Microsoft saját MI-chatbottal és szoftverrel rendelkezik. A Microsoft ráadásul az AI-t a felhőszolgáltatásaiba (Azure) is integrálja, amely az MI-modellek képzéséhez és futtatásához nyújt platformot. A kutatásban az Amazon is részt vesz olyan eszközökkel, mint a SageMaker. Az Nvidia microchipjeivel biztosít hátteret a mesterséges intelligencia futtatására és fejlesztésére. A Tesla és az Apple inkább csak használják a technológiát, ám saját szoftvereikbe ők is integrálták azt, és komoly reményeik voltak annak felhasználására.

A babérokat azonban ennek ellenére már nem egyenlő mértékben tudják learatni…

Tétre, helyre, befutóra

Az egyik leglátványosabb bukást az Apple produkálta. Az almás cég ugyanis nem tudta lenyűgözni a befektetőket saját AI-terveivel. 2024-ben komoly médiafelhajtás mellett jelentették be saját szoftverüket, az Apple Intelligencet. Miután azonban az kudarcosnak bizonyult, visszavonulót fújtak, és bejelentették: inkább a Sirit fejlesztik az MI segítségével.

Sok befektető emiatt, és az ennek következtében történő áresés miatt az Nvidia és a Microsoft részvényeire cseréli az Apple-papírokat. Egy, a The Wall Street Journalnak nyilatkozó befektetési tanácsadó odáig ment, hogy kijelentette: néha azt tanácsolja klienseinek, hogy adományozzák el jótékony célokra az egyre értéktelenebb almás értékpapírokat.

Nem áll túl jól a Google szénája sem. A cégnek nemcsak tröszteljárással kell szembenéznie az Egyesült Államokban és az Európai Unióban egyaránt, de félő, hogy egyes MI-szoftverek, elsősorban a ChatGPT, a Google-keresőmotor vetélytársaivá növik ki magukat. A Google-nek azonban van egy versenyelőnye, mégpedig az, hogy a keresője működése közben rengeteg adatot gyűjtött össze, amit most a saját MI-je, azaz a Gemini algoritmusa felhasználhat.

„Úgy gondoljuk, hogy a Google hamarosan korrigálja majd az állítólagos MI-ballépéseit. Ki fogják találni, merre tovább” – mondta erről Jeff McClean, a Solidarity Wealth vezérigazgatója. Mindazonáltal ma a ChatGPT – sőt a Microsoft Copilot is – egyértelműen előzi a Geminit. Nem mintha a „bronzérem” nem csillogna szépen…

A Tesla mélyrepülése nem tartozik szorosan ide, annak ugyanis több köze van az elektromos autókra való kereslet csökkenéséhez, illetve az Elon Musk körül kialakult politikai cirkuszhoz. Mindenesetre Musk most szeretné cégét a robotika felé irányítani. Az idő majd eldönti, ez mennyire lesz sikeres. Ám jelenleg a Tesla is a „bukottak” táborát erősíti a hetek közül.

Alapvetően az Amazon gondjai sem abban gyökereznek, hogy lemaradt volna az AI-versenyben. A cég profitját Trump vámjai és a kiskereskedelmi forgalom visszaesése törték le. Ám emiatt sok befektető szkeptikussá vált a cégvezetés azon tervei iránt, hogy még idén komolyabb összegeket szánnának saját MI-fejlesztéseikre. Így vagy úgy tehát, de egyelőre nekik sem sikerült a hetek élbolyába kerülniük.

Aki kimarad, lemarad

Négy cég tehát leszakadóban van, három azonban egyértelműen nyer az MI-forradalommal. A legnagyobbat az Nvidia szakította: a chipgyártó részvényeinek értéke az elmúlt években megháromszorozódott. De nem panaszkodhat a Meta és a Microsoft sem. Főleg, mivel ők nemcsak a mesterséges intelligencia fejlesztésében és futtatásában vállalnak kulcsszerepet, mint az Nvidia, hanem saját szoftverrel is rendelkeznek, még akkor is, ha a Meta Facebookon promózott chatbotja még gyerekcipőben jár is.

A fentiek ellenére a verseny messze nem dőlt el. Főleg, hogy a „vesztesek” nem szállhatnak ki belőle. Elemzők szerint ugyanis előreláthatólag folytatódhat az a trend, hogy a nagy cégeknek be kell fektetniük az MI-be, ha nem akarnak lemaradni. Másrészt pedig a pillanatnyi „célfotó” szerinti „győztesek” növekedési potenciálját behatárolja a piac végessége:

„A bevételeknek nagyon látványosan kell nőniük ahhoz, hogy ezen részvények ára még innen is növekedni tudjon. Nem tudom, lehetséges-e ez” – mondta erről a fentebb már idézett Cox.

A legújabb fejlemények is afelé mutatnak, hogy van remény a jelenleg gyengélkedő cégek számára is. A Google anyacége, az Alphabet például a 2025-ös második negyedévben 14 százalékos profitnövekedést könyvelhetett el. Elemzők szerint emögött, legalábbis részben, a Gemini sikere áll. A hírre ráadásul a cég részvényei is pozitív tartományba kerültek, igaz csak épphogy.

Ráadásul mind a hét cégnek van elég tőkéje és tapasztalata arra, hogy behozza az AI területén levő esetleges lemaradását. Azaz lehet, hogy hamarosan ismét azonos szinten szárnyalnak majd. Elemzők szerint erre akár jövőre is sor kerülhet, ha a lemaradók igyekeznek, a győztesek pedig nem húznak el túlságosan. Azonban erre nincsen garancia. Valójában ezen a ponton semmire sincs! Hiszen minden azon múlik, hogy melyik cég hogyan kezeli az AI-t a jövőben. Emiatt létezik egy másik forgatókönyv is. Ha megmarad a mai széttartó tendencia, akkor a vesztesek kieshetnek a piacvezető hetek közül. Akkor pedig új hype-részvények születhetnek a hetek helyett, immár más néven.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG