4p

Ipari vonatkozása miatt szakértők szerint hegyomlásra hasonlító jelenséggel kerülhet szembe az ezüst.

Csak a hétfői napon mintegy 5 százalékos drágulást produkált az ezüst az árupiaci szekcióban, és a nap végére 50,7 dollárig nőtt a fém ára unciánként. A nemesfém, mely ipari felhasználása miatt is folyamatosan előtérben van, jócskán kiveszi a részét a hét kezdetétől megfigyelhető árupiaci raliból. Kedden, a nap első felében újabb 2 százalékot nőtt az ezüst értéke és folytatódott a nemesfémek áremelkedése. Még úgy is, hogy ezen a napon kiemelt ünnepnap szól bele némiképp a pénzpiacok nyitvatartásába és az esetleges volumenekbe.

Az emelkedő trendet jelentős részben az váltotta ki a pénzpiacok szélesebb körében is, hogy egyre nő a valószínűsége annak, hogy végre lezárulhat a rekordhosszúságú kormányzati leállás az Egyesült Államokban. Az áttétes befektetői gondolkodásmódban kifejezetten a nemesfémek és társaik vonatkozásában azért üdvös, ha véget ér a kormányzati leállás, mert akkor ismét beindul a makroadatok kormányzati publikálása. A befektetők pedig, reményeik szerint e statisztikákból újabb megerősítést kaphatnak arra vonatkozóan, hogy a jegybanki jogosítványokkal rendelkező Federal Reserve-nek (FED)  további tere nyílt-e a kamatcsökkentésekre, ami ismételt lendületet adhat a szárnyalásnak a ritkafémek körében.

Vészmadarak és baljós árnyak

Mielőtt azonban túlzottan pozitívak lennének a kereskedők az ezüsttel kapcsolatosan, az elemzők egy köre komoly hosszú távú aggályokkal hűti a kedélyeket.

Az ezüst szinte egyenesen a vesztébe rohan a hétről hétre látott vágtázással.

A Metals Focus nemesfémek piacára szakosodott kutatási és tanácsadó cég üzletágvezetője, Matthew Piggott úgy nyilatkozott a szaksajtónak, hogy az ezüst tulajdonképpen olyan új státuszba kerülhet, mely átrendezheti a globális ellátási láncokat. Az ezüstpiacon a kereslet legalább 60 százalékáért az ipari szereplők felelősek. Manapság pedig az egyik leggyakoribb felhasználási területe a fémnek nyersanyagként a napelemgyártás. Méghozzá a napelemek előállítási költségének 15 százalékát az ezüst teszi ki. Ez az arány pedig csak egyre nő a folyamatos ralik következtében.

Piggott és a hozzá hasonló elemzők emiatt azzal számolnak, hogy az ipari szereplők minél előbb megpróbálhatják kiváltani az ezüstöt más fémmel és alapanyaggal. Sőt, a szakértő kiemelte, hogy várakozásaik szerint az ezüst árának minden 10 dolláros emelkedése nagyobb nyomást helyez a gyártókra, hogy csökkentsék ezüstfelhasználásukat.

Ha pedig az ipari szereplők a drágulás miatt elfordulnak az ezüsttől, az a keresleti oldalon hatalmas lyukat üthet, akár komoly negatív árhatást hozva magával az ezüst jegyzésében is.

Kritikus stádium

Az ezüst nem mellesleg idén felkerült az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) által összeállított kritikus nyersanyaglistára. A USGS kritikus nyersanyagokat összegyűjtő dokumentuma  azokat az elemeket és anyagokat listázza, melyek gazdaságilag vagy nemzetbiztonságilag elengedhetetlenek az Egyesült Államok számára, ugyanakkor ellátási láncukban jelentős kockázatokat azonosítanak.

Az, hogy az ezüst az amerikai szakszolgálat kritikus nyersanyaglistáján szerepel, azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kormánya stratégiailag fontosnak tartja, ugyanakkor aggódik az ellátás miatt és a lokalizált kockázatok csökkentésére törekszik.

Az árupiaci szekcióban az ezüst ára január eleje óta már bődületes, 70 százalékot meghaladó árrobbanást produkált. Az arany kistestvéreként is nevezett fém jegyzése az elmúlt hat hónapban is 60 százalékot tudott erősödni, de öt napos idősoron is 5,5 százalékkal drágult a világpiaci ár. Csoda, ha van, aki a nemesfémek évének tartja 2025-öt? 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40540 39980 40950 +0,72% 0 0 24 765 689 620 HUF 2026-01-30 17:09:20
MOL 3930 3870 3968 +0,72% 0 0 4 376 490 052 HUF 2026-01-30 17:10:43
MTELEKOM 1998 1972 2015 +1,42% 0 0 825 917 221 HUF 2026-01-30 17:05:26
RICHTER 10770 10620 10870 +1,51% 0 0 4 293 531 670 HUF 2026-01-30 17:05:08
OPUS 550 547 554 -0,18% 0 0 2 251 659 436 HUF 2026-01-30 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
Részvény / Deviza / Áru Izzadni kezd a tenyere, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 07:33
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG