Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A Richter részvényenként 33 forintot, a mostani árfolyam kevesebb mint 1 százalékát fizetné ki osztalékként. Ami marad, megy a tartalékba.

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a múlt évi eredményből a névértékre vetítve a törzsrészvényekre 33 százalék, azaz részvényenként 33 forint osztalék kifizetésének elfogadását javasolja az április 28-ra összehívott évi rendes közgyűlésének. (Ez a mostani részvényárfolyamnak kevesebb mint 1 százaléka.)

A Richter 19,108 milliárd forint adózott eredményt ért el a múlt évben, kevesebb mint felét az előző évi 46,686 milliárd forintnak. Az eredmény azonban a piaci várakozásoknál jobb lett, így a szakértők nem változtattak akkor a Richter célárán.

Az igazgatóság javaslata szerint az osztalék kifizetése után az adózott eredmény fennmaradó részét az eredménytartalékba helyezik. Az eredménytartalékban 519,707 milliárd forint volt a múlt év végén.

Amíg a forintkamatok az égben voltak, kevesen foglalkoztak az osztalékkal, mint jövedelem lehetőséggel. Most azonban, hogy a kamatszint 2 százalék körül van, már érdemes lehet megvizsgálni a különböző hazai részvények osztalékhozamát. Vegyünk-e részvényt osztalékért? >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29760 29650 30160 -0,60% 29750 29760 7 565 987 690 HUF 2025-09-09 16:54:23
MOL 2890 2870 2898 +0,35% 2888 2890 700 551 514 HUF 2025-09-09 16:54:38
MTELEKOM 1852 1850 1896 -1,59% 1852 1854 1 065 944 866 HUF 2025-09-09 16:54:25
RICHTER 10360 10320 10450 -0,19% 10360 10380 643 131 430 HUF 2025-09-09 16:51:06
OPUS 551 550 560 -1,43% 550 552 37 461 364 HUF 2025-09-09 16:48:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 16:12
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekom már kevésbé szenved
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyéves csúcson a forint – de miért is?
Eidenpenz József | 2025. szeptember 9. 14:10
Viszonylag erős a forint, amihez az MNB-elnök nyilatkozata és a gyenge dollár is hozzájárulhatott. De ezen kívül a forintot erősítő spekuláció is kialakult. Vége a több évtizedes, apránkénti kúszó leértékelésnek? Hogy állunk a lengyelekhez képest?
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 11:47
Délelőtt több mint 1 százalékkal csökkent a Magyar Telekom részvényeinek értéke, a Mol viszont erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 10:38
Nyekkentek az argentin piacok.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:38
A francia kormányválság közepette 0,2 százalékos emelkedéssel indított a párizsi tőzsde, a BUX szintje alig változott a hétfői záróértékhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A forinttal és az euróval szemben is tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:41
Két éve nem volt ilyen: 333-mal kezdődik a dollár-forint árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Közeleg a Fed ülése, emelkedtek az amerikai tőzsdei mutatók
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:16
A Nasdaq emelkedett a legnagyobb mértékben, de a Dow Jones és az S&P 500 is jól zárta a hétfőt.
Részvény / Deviza / Áru Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG